
Ion Iliescu a főügyészségről távozóban
Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
Kiterjesztették a Ion Iliescu ellen a forradalom ügyében indított bűnvádi eljárást az 1989. december 22-e és 27-e közötti időszakra – közölte kedden a bukaresti legfőbb ügyészség. A volt államfőt emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják.
2018. május 22., 12:412018. május 22., 12:41
2018. május 22., 12:472018. május 22., 12:47
A legfőbb ügyészség közleménye rámutat, a vizsgált időszakban Ion Iliescu volt a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (CFSN) elnöke, amely a központi törvényhozói és végrehajtó hatalmat is képviselte 1989. december 27-éig, amikor a testület elnöke államfői megbízatást kapott.
Nehézfegyverekkel is ellátott katonai csapatokat vezényeltek ki az ország nagyobb városaiba; a televízión keresztül ismételten felhívást intéztek a civil lakossághoz, hogy aktívan vegyenek részt a jelentős városi objektumok védelmében. „Minderre olyan körülmények között került sor, hogy a különféle katonai és civil kommunikációs csatornákon keresztül félrevezették a lakosságot, terroristatámadásokról szóló álhíreket terjesztve, ami sok ember halálához vagy sérüléséhez vezetett” – idézi a nyomozó hatóságot az Agerpres hírügynökség.
Klaus Johannis államfő áprilisban jóváhagyta, hogy a legfőbb ügyészség lefolytassa a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt elnök ellen az 1989-es forradalom ügyében. Johannis kiadta az igazságszolgáltatásnak Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest is. A katonai ügyészek másfél éve fújták le a port az 1989-es aktákról, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Az ügyészség szerint a kommunista diktátor elűzése után hatalomra került új politikai és katonai vezetés hatalmának megőrzése érdekében sok ember halálát, testi és lelki sérülését eredményező fegyveres diverziót szervezett, amely – emberiesség elleni bűntettként – elévülhetetlen. A korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint 1142-en meghaltak, és 3138-an sebesültek meg a forradalom idején. Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy „terrorista” mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Nicolae Ceaușescu diktátor hatalmának helyreállítása érdekében.
A 88 éves Iliescu ellen tavaly júniusban már vádat emeltek a bányászjárásként ismert, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében, de a perben még nem született ítélet. A jelenleg visszavonultan élő politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!