Hirdetés

Megemeltetné a nyugdíjkorhatárt a Románia által hőn áhított OECD vezetője

Marcel Ciolacu fogadja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkárát (jobbra) a kormánypalotában •  Fotó: Gov.ro

Marcel Ciolacu fogadja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkárát (jobbra) a kormánypalotában

Fotó: Gov.ro

Románia gazdasága idén 3,1 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nőhet – jelentette ki kedden a bukaresti Victoria-palotában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, aki számos ajánlást – többek között a nyugdíjkorhatár emelését – fogalmazott meg a román kormánynak.

Hírösszefoglaló

2024. március 12., 18:512024. március 12., 18:51

2024. március 12., 19:082024. március 12., 19:08

Mathias Cormann a Románia gazdasági helyzetét értékelő OECD-jelentést ismertetve emlékeztetett arra, hogy 2022-ben még 16,8 százalékos volt az éves infláció, amit a Román Nemzeti Bank erőfeszítéseinek köszönhetően azóta sikerült ugyan elfogadható szintre mérsékelni, de még mindig nagyon magas, és a munkaerőköltségek is emelkednek. „Idén 3,1 százalékos, 2025-ben pedig 3,3 százalékos GDP-növekedést várunk. Az exportpiac javulására számítunk, aminek jótékony hatása lesz Románia gazdaságára is” – jelentette ki az OECD főtitkára.

Kifejtette, hogy a nemzetközi szervezet várakozásai szerint az inflációnak csökkennie kell ahhoz, hogy az életszínvonal javulása és a jövedelmek növekedése folytatódjon, ehhez azonban tartós reformokra és egy világos középtávú költségvetési konszolidációs tervre van szükség.

Hirdetés

Utóbbira amiatt – tette hozzá –, mivel a deficit a tavalyi csökkenése ellenére továbbra is magas, és várhatóan idén is 6 százalékhoz fog közelíteni. Mathias Cormann szerint csökkenteni kell az államadósságot is, mert ez teszi lehetővé a fenntartható növekedést. Ugyanakkor nyomást gyakorolt a költségvetésre a népesség elöregedése, mivel egyre több ember függ a nyugdíjtól, ezért Romániának meg kell találnia a módját annak is, hogy a többletkiadásokra tekintettel miként biztosíthat megfelelő szociális védelmet.

A nemzetközi szervezet főtitkára úgy vélekedett, a nyugdíjkorhatár meghosszabbítása pozitív hatással lenne a gazdaságra. Erre azért is van szükség szerinte, mert növelni kellene a költségvetési bevételeket, amelyek a GDP mindössze 27 százalékát teszi ki, szemben az OECD-tagállamok 44 százalékos átlagával. Mathias Cormann a kiadások lefaragását, az adórendszer digitalizálását és az adókedvezmények korlátozását is szükségesnek tartja. Emellett szerinte Romániában növelni kellene a termelékenységet, amelynek az éves növekedési üteme az utóbbi időszakban 3 százalékra csökkent. Úgy vélekedett, hogy az országnak ehhez teljes mértékben ki kellene használnia az uniós forrásokat.

Végezetül Mathias Cormann megjegyezte azt is, hogy folytatni kell a korrupció visszaszorítását, szigorítani kell a lobbiszabályokon, és kerülni kellene a sürgősségi rendeletekkel történő kormányzást.

Ugyanezen az eseményen Marcel Ciolacu a legfontosabb országos célkitűzésnek nevezte Románia számára az OECD-hez való csatlakozást. A miniszterelnök szerint a kormány tagjainak kötelességük elmagyarázni a román állampolgároknak a nemzetközi szervezethez való csatlakozás előnyeit. „Kötelességünk elmondani az embereknek, hogy az OECD-hez való csatlakozás jobb életet jelent valamennyi romániai számára, ugyanakkor a beruházások fellendülését, az ország fokozottabb nemzetközi gazdasági érvényesülését és egy jobban teljesítő közigazgatást von maga után. És ez csak néhány azok közül az előnyök közül, amelyekkel e tekintélyes szervezethez való tartozás jár” – fogalmazott Ciolacu az eseményen, amelyen Mathias Cormann, az OECD főtitkára is jelen volt.

A miniszterelnök hozzátette: örül annak, hogy a teljes politikai osztály megértette támogatja a csatlakozási folyamatot, csakúgy, mint a magánszektor, valamint a különböző gazdasági ágazatok és a civil társadalom szakemberei. Azt is megemlítette, hogy a jelenlegi kormányprogram az ország gazdaságának és szociális hálózatának korszerűsítésére összpontosít, és ezek a célok összhangban vannak az OECD-jelentésbe foglalt ajánlásokkal. „Emiatt a legnagyobb komolysággal fogjuk kezelni ezeket az ajánlásokat” – szögezte le.

A román kormányfő hangsúlyozta, hogy a jelentés kiemeli az OECD 2022-es ajánlásai alapján tett román erőfeszítések eredményeit.

Ezek között szerepelnek a középtávú költségvetési konszolidációs terv végrehajtására, a költségvetési hiány csökkentésére és a nyugdíjrendszer reformjára tett intézkedések. Cioalacu emlékeztetett, hogy a kormány jelenleg nagy erőfeszítéseket tesz az adóhatóság korszerűsítésére az adóbehajtás hatékonyságának növeléséért, ugyanakkor egy sor intézkedést tervez a szociális rendszer hatékonyabbá tételére, többek között a munkát kereső személyek támogatására vagy az iskolaelhagyás jelenségének csökkentésére.

A miniszterelnök megerősítette Bukarest elkötelezettségét az OECD jelentésében foglalt ajánlások és a nemzetközi szervezethez való csatlakozáshoz szükséges előírások betartása mellett. Azt is hangsúlyozta, hogy az OECD-csatlakozás követelte reformok szoros kapcsolatban állnak az országos helyreállítási tervbe foglaltakkal, így ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítása jelentősen hozzájárul majd a csatlakozás megvalósulásához. „Az OECD 2026-ban fogja közzétenni következő gazdasági jelentését országunkról. Azt akarom, hogy 2026 a csatlakozás évét jelentse Románia számára” – szögezte le Marcel Ciolacu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése

Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.

Drága „mulatság”: jó esetben „csak” kétmillió dollárba került a román államnak a két drón lelövése
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában

Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.

Huszonnégy órán belül a második drónt lőtték le Romániában
2026. július 24., péntek

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket

Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.

Több mint egymillió közalkalmazottat érintő törvénytervezetről kezdik újra a pártközi egyeztetéseket
2026. július 24., péntek

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Komoly kiberbiztonsági kockázatokkal járhat az ingyenes nyilvános wifi használata
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság

Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).

Csillagászati összegű bírságot rótt ki egy miniszterre az egyik állami hatóság
2026. július 24., péntek

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép

A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.

Románia légterében lőtt le egy drónt egy román F-16-os vadászgép
2026. július 24., péntek

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.

Három fegyvergyári vezetőt is őrizetbe vett a korrupcióellenes ügyészség
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas

Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.

Újabb hajó rongálódott meg a román partok közelében, akna vagy drón lehet a ludas
2026. július 23., csütörtök

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.

A román állampolgárok 178 országba utazhatnak vízummentesen
2026. július 23., csütörtök

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Bolojan: jövő héten újraindulhat a kataszteri hivatal rendszere a súlyos kibertámadás után
Hirdetés
Hirdetés