Már az emlékeztető oltásnál tartanak a kormánytagok. Kelemen Hunor: bizakodó vagyok

•  Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

A szerdai nap folyamán kapják meg a koronavírus elleni második, vagyis emlékeztető oltást a bukaresti kormány tagjai.

Krónika

2021. február 10., 10:582021. február 10., 10:58

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is megkapta már a délelőtti órákban a második oltást, ezt követően pedig a Facebook-oldalán közzétett fényképes bejegyzésben arról értekezett, hogy „hosszú utat jártunk be az elmúlt egy évben”, és mindenkit arra biztatott, hogy kérje az oltást. 

Idézet
„Hosszú utat jártunk be az elmúlt egy évben. Ha a korlátozásokra gondolok, ez nagyon hosszú idő. De ha arra, hogy a várakozásoknál gyorsabban lett vakcina és indult el az oltás, akkor bizakodó vagyok

– fogalmazott az RMDSZ elnöke. Kitért ugyanakkor az oltások szállításának akadozására is.

„Az elmúlt hetekben világszerte, így nálunk is akadozik az ellátás. A késlekedés nem az állami intézményeken múlik, sok minden viszont igen. Például az, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek a bizalmat növelik és segítenek kilábalni a válságból. A kormány tagjaként

Idézet
az is a feladatunk, hogy érthetően el tudjuk magyarázni, miért van ok a bizakodásra annak ellenére, hogy jelenleg kevesebb a vakcina.

Az oltás a leghatékonyabb módja a védekezésnek. Azzal, hogy beadatjuk, biztonságban tudhatjuk magunkat. Ha beoltják a szeretteinket, ők is biztonságban lesznek. Ezért

Idézet
arra kérek mindenkit, hogy amikor sorra kerül, éljen a lehetőséggel. A járványon csak úgy tudunk felülkerekedni, ha fegyelmezetten kitartunk, ha megbízunk egymásban és összefogunk!”

– zárta a közösségi oldalon közzétett posztját Kelemen Hunor.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Zajlik a kormánytagok oltása. Kelemen Hunor: 2021 legyen a remény és a lehetőség éve!
FRISSÍTVE – Zajlik a kormánytagok oltása. Kelemen Hunor: 2021 legyen a remény és a lehetőség éve!

A bukaresti Carol Davila katonai kórházban kapják meg szerda délelőtt a koronavírus elleni oltást a bukaresti kormány tagjai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter