Hirdetés

FRISSíTVE - Lepattant Ciolacu, a REPER és a Jobboldal Ereje sem támogatja a szeptemberi elnökválasztást

Eltérő álláspontok. A REPER politikusai nem akarnak előrehozott államfőválasztást •  Fotó: Románia kormánya

Eltérő álláspontok. A REPER politikusai nem akarnak előrehozott államfőválasztást

Fotó: Románia kormánya

A Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt azt javasolja, hogy az államfőválasztást a ciklusvégi időpontban tartsák meg – közölte kedden, a kormány képviselőivel folytatott konzultáció után a párt társelnöke, Ramona Strugariu.

Krónika

2024. július 02., 12:012024. július 02., 12:01

2024. július 02., 13:112024. július 02., 13:11

Strugariu kifejtette, a REPER nem hajlandó „egyik vagy másik párt választási játszmáiban” részt venni, hanem a ciklusvégi időpontban, a hatályos törvények betartásával megszervezett választásokat tartják elfogadhatónak. Ugyanakkor hozzátette, álláspontjuk szerint a választási törvény sok kívánnivalót hagy maga után, sürgős megreformálására van szükség.

A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen a REPER társelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy

Hirdetés

a választási folyamat elhibázott volt, és pártja nevében kérte, hogy a következő választásokat nemzetközi megfigyelők bevonásával bonyolítsák le.

A párt másik társelnöke, Dragoş Pîslaru az Agerpres szerint hozzátette, közölték a kormányfővel, hogy a REPER nem támogatja az államelnök- és parlamenti választások összevonását. Arról is beszámolt, hogy a miniszterelnök egyetértett velük ebben.

Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje elnöke az egyeztetést követően közölte: pártja azt tartja jó megoldásnak, hogy az államelnök-választások első fordulóját ugyanaznap tartsák, mint a parlamenti választásokat, december elsején vagy 8-án.

Hozzátette, az elnökválasztás második fordulójának időpontjául december 15-ét vagy 22-ét javasolják.
„Az szeretnénk, hogy a választásokat a normális időben szervezzék meg, amikor végéhez közeleg a parlament és az államfő mandátuma” – nyomatékosította Ludovic Orban.

Ugyanakkor azt

kategorikusan elutasítják, hogy az elnökválasztás második fordulóját összevonják a parlamenti választásokkal.

Orban kifejtette, véleménye szerint a kormány által kezdeményezett konzultáció „megkésett”, valójában ez év elején kellett volna rá sort keríteni, akkor azonba a koalíció nem figyelt a társadalom és az ellenzéki pártok akaratára. Így történhetett meg, hogy egy „teljesen alkotmányellenes” választási ütemtervet dolgoztak ki, alkotmányellenes sürgősségi kormányrendelettel összevonták az európai parlamenti választásokat a helyhatósági választásokkal, amelynek káros hatása volt a romániai demokráciára nézve – vélekedett a Jobboldal Ereje elnöke.

Hétfőn Ciolacu az USR, az AUR, az RMDSZ, az SOS Románia, a nemzeti kisebbségek frakciója és a PUSL képviselőivel konzultált. Kedden a REPER és a Jobboldal Ereje küldötteit fogadta.

korábban írtuk

Államfőválasztási vita: a PNL kormányon marad, de ragaszkodik a novemberhez, az RMDSZ októbert mond
Államfőválasztási vita: a PNL kormányon marad, de ragaszkodik a novemberhez, az RMDSZ októbert mond

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a továbbiakban is teljesíteni fogja azt a „kötelességet”, hogy együtt kormányozzon a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – jelentette ki a sajtónak a liberálisok vezető testületének hétfői ülése után Nicolae Ciucă.

Ciolacu pénteken jelentette be, hogy tárgyalásokra fogja hívni a pártok képviselőit, mert

„a választások körüli huzavona befolyásolja a partnerek közötti bizalmat, és ennek véget kell vetni”.

Mint arról beszámoltunk, a vita annak nyomán pattant ki, hogy a PNL felvetette: az előzetesen rögzített szeptember helyett később, akár a novemberben esedékes parlamenti választásokkal azonos időpontban kellene megtartani az államfőválasztást.

A PSD viszont ragaszkodik a szeptemberi időponthoz.

Szociáldemokrata források a HotNews portálnak arról beszéltek: nem lenne korrekt a választási folyamatban érinettek számára, ha módosítanának az időponton, ezért arra kérték a liberálisokat, hogy még gondolkozzanak egy-két napig az ügyön.

A PNL arra hivatkozik, hogy ha az eredetileg tervezett szeptember 15-i időpontban tartanák meg az elnökválasztás első fordulóját, az megzavarná a tanévkezdést, másrészt az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) több ideje lenn felkészíteni a választási bizottságok tagjait, így elkerülhetőek lennének a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásokon tapasztalt rendellenességek.

Az értesülések szerint ugyanakkor

a valós ok az, hogy a liberálisok attól tartanak: szeptemberben a saját szavazóik kisebb számban mennének el szavazni.

A PNL szavazói ugyanis jobbára városi, középosztálybeli polgárok, akik a szeptemberim időszakban általában valahol külföldön nyaralnak, így nem foglalkoznak a választásokkal.

A PSD szavazótábora ugyanakkor inkább vidéki, szerényebb anyagi lehetőségű emberekből áll, ráadásul sokkal jobban is mozgósítható.

Kiszivárgott források szerint

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke megfenyegette azokat a liberális minisztereket, akik nem lesznek hajlandóak ellenjegyezni az elnökválasztás szeptemberi megtartásáról szóló kormányrendeletet, hogy leváltja őket.

A PNL azonban erre az esetre kilátásba helyezte a kilépését a kormányból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés