
Fotó: Beliczay László
Közel ötszázzal, 3 183-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Romániában az elmúlt nap alatt – jelentette be pénteken Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. április 03., 13:182020. április 03., 13:18
2020. április 03., 15:492020. április 03., 15:49
Huszonnégy óra leforgása alatt 445-tel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, ez azt jelenti, hogy a fertőzés romániai felbukkanása óta most emelkedett a legnagyobb mértékben a megbetegedettek száma. Mindeddig 281 páciens kigyógyult a betegségből, őket kiengedték a kórházból.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján rámutatott: Romániában február 26-án mutatták ki a vírust az első páciensnél, majd a napi egy-két új fertőzést követően a járvány március 10-e után kezdett fokozódni. Az első harminc igazolt fertőzés után az új fertőzések száma három naponta megduplázódott. Az igazolt fertőzések 75 százalékát a 40 év feletti korosztálynál észlelték. A romániai halálos áldozatok átlagéletkora 66 év, többségük más betegségekben is szenvedett.
A stratégiai kommunikációs törzs napi jelentéséből kiderül: az utóbbi 24 órában több mint 3200 tesztet végeztek, ami jelentősen meghaladja az eddigi napi 1500-2000-es átlagot. Jelenleg 83 beteget ápolnak az intenzív osztályon. A gyógyultnak nyilvánítottak közül 126-ot Bukarestben, 58-at Temes megyében, 34-et Iaşi, 5-öt Krassó-Szörény, 6-ot Prahova, 16-ot Konstanca, 8-at Dolj, 8-at Kolozs, 7-et Brassó, 5-öt Galac, 2-t Bihar, 2-t Arad, 2-t Argeş és egyet-egyet Brăila, Maros, Neamţ és Fehér megyében engedtek haza a kórházból.
Péntekig 118 halálos áldozatot regisztráltak a koronavírussal összefüggésben Romániában. A fertőzöttek 75 százaléka 40 és 79 év közötti. A koronavírus-fertőzésben elhalálozott személyek átlagéletkora 66 év, többségük más, krónikus betegségben is szenvedett. Az igazolt esetek 45,7 százalékánál kontaktszemélyről van szó, és ezek száma növekedőben van. Az egészségügyi személyzet a fertőzöttek 16,2 százalékát teszi ki – vázolta fel Nelu Tătaru tárcavezető.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
szóljon hozzá!