
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Közel 8500 olyan diák kap érdemi ösztöndíjat, akiknek az átlaga nem éri el az átmenő 5-öst, közülük pedig majdnem 2500-nak még 4-esnél is alacsonyabb az átlaga – derül ki az oktatási minisztérium jelentéséből, amelyet azt követően adtak ki, hogy kiderült, hogy már 1,59-es átlaggal is lehet 450 lejes érdemösztöndíjat kapni a tanügyi törvény legutóbbi módosításai nyomán. A kiszivárgott hírek szerint a kormány küszöböt kíván szabni a hasonló anomáliák elkerülése érdekében.
2023. november 02., 10:562023. november 02., 10:56
Mint ismeretes, a 2023/198-as tanügyi törvény ösztöndíjakra vonatkozó 108-as cikkelye értelmében minden általános és középiskolai osztály diákjainak 30 százaléka érdemösztöndíjra jogosult. A törvény azonban nem szab meg egy minimális tanulmányi átlagot az ösztöndíjra jogosultsághoz, így az osztály színvonalától függően van, ahol csak a 9,50 fölötti tanulók kapnak érdemösztöndíjat, de olyan is előfordul – főleg a szakiskolákban –, hogy az érdemösztöndíjra jogosult diákok tanulmányi átlaga még az 5-öst sem éri el.
Miután fény derült a visszás helyzetre, múlt csütörtökön az oktatási tárca bejelentette, hogy helyzet rendezésének első lépéseként hétfőre kategóriákra bontott kimutatást kér a tanfelügyelőségektől.
Körülbelül 2400-nak 3-as és 4-es közötti átlaga van, 3-as és 3,99-es közötti átlaggal 2382 diák részesül ösztöndíjban. 704 diák átlaga 2-es és 2,99-es között van, és további 158 olyan diák is van, akinek az átlaga 2-es alatt van, és megkapja a 450 lejes érdemösztöndíjat.
A G4media.ro hírportál közben politikai forrásokból úgy értesült,
így azt a jövőben már nem kaphatnák meg az 1-es és 2-es átlaggal rendelkező diákok.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiszivárgott információk szerint már beszélt Ligia Deca oktatási miniszterrel, az érdemösztöndíjak odaítélésénél vezessenek be küszöbértéket, hogy elkerülhető legyen, hogy a gyenge jegyekkel rendelkező diákok kapják meg ezeket az összegeket.
ami sürgősségi kormányrendelettel vagy parlamenti kezdeményezésre történhet meg – közölték korábban minisztériumi illetékesek.

Szeben megyében már 1,59-es tanulmányi átlaggal rendelkező diák is érdemösztöndíjban részesülhet, miután a 2023–2024-es tanévtől módosult az ösztöndíjak odaítélésének módszertana.
Amint arról korábban mi is írtunk, Szeben megyében például az egyik szakközépiskolában már 1,59-es tanulmányi átlaggal is lehet érdemösztöndíjat kapni a törvénymódosítás nyomán.
A szaktárca tájékoztatása szerint ez az „anomália” főleg a kilencedik osztályokban állt elő, ahol bizonyos osztályokba azokat a gyerekeket is felvették, akik nem vettek részt a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáján. Ezekbe a szakosztályokba tanulmányi átlagtól függetlenül be lehetett jutni, így előfordul, hogy olyan tanulók is kapnak érdemösztöndíjat, akik az ötös tanulmányi átlagot sem érték el, vagy akik nem vettek részt az országos képességfelmérőn.

Kategóriákra lebontott kimutatást kér az ösztöndíjakról hétfőre a tanfelügyelőségektől az oktatási minisztérium – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökséggel Florian Lixandru tanügyi államtitkár.
Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.
A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.
A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener
Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.
Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.
szóljon hozzá!