
Nelu Tătaru
Fotó: Simion Mechno/Agerpres
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott kedden, hogy jelenleg 1033 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg bizonyítottan koronavírussal, és közülük hatan vesztették életüket.
2020. április 22., 11:212020. április 22., 11:21
„A frontvonalban voltak, és mások életét a sajátjuk fölé helyezték. Köszönöm mindannyiuknak” – mondta Tătaru az Antena 3 kedd esti műsorában.
Azt is elmondta, a COVID-19-cel fertőzött pácienseket ápoló egészségügyi dolgozók speciális pluszjutalékot kapnak a szükségállapot ideje alatt, mivel egy olyan vírusról van szó, amelyre egyelőre nincs sem gyógyszer, sem oltás.
Tătaru arról is beszélt, hogy látogatásai során azt tapasztalta: mióta a kórházakat ellátták elegendő védőfelszereléssel, sokat javult az egészségügyi személyzet lelkiállapota.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
szóljon hozzá!