
Aggasztó számok. Egyre több egészségügyi dolgozó fertőződik meg az új típusú koronavírussal
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Egyre súlyosabb a helyzet a koronavírus-járvánnyal viaskodó romániai egészségügyben, mivel egyre több egészségügyi dolgozó fertőződik meg, a fertőzések miatt pedig ellehetetlenül a kórházak tevékenysége.
2020. március 30., 18:052020. március 30., 18:05
Hétfőn a dévai megyei kórházban rendeltek el 14 napos karantént, mert legalább négy orvos megfertőződött, ezért le kellett állítani az intézmény működését. A fertőzötteket a helyi járványkórházban kezelik, az egészségügyi személyzet többi tagja pedig ellátja a kórházban tartózkodó betegeket, de anélkül, hogy 14 napig elhagyná azt. A kórház nem vesz fel új beteget, az eddig beutaltakat pedig 14 napig nem engedik ki.
A kórházban az onkológiai és a pneumológiai osztályon észleltek koronavírusos fertőzéseket.
A Kolozs megyei Désen a városi kórház fertőzőosztályát kellett lezárni, mert két páciensnél is koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, így az orvosoknak karanténba kellett vonulniuk. Eközben a szászvárosi kórház intenzív osztályának több dolgozója is benyújtotta a felmondását, mivel az intézményben nincs védőfelszerelés.
Az egészségügyi tárca hétfői adatai szerint 285 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg az új koronavírussal az országban. A legtöbben – több mint 180-an – Suceava megyében kapták el a fertőzést, Bukarestben 45 egészségügyi dolgozó fertőzött, de Arad megyében is 16, Hunyad megyében pedig 15 fertőzött egészségügyi dolgozót tartottak nyilván.

Romániában 285 egészségügyi alkalmazott fertőződött meg az új koronavírussal – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!