Konstanca megye: galambban is kimutatták a madárkórt

Miközben Konstanca megyében immár egy vadgalambban is kimutatták a madárinfluenza vírusát, a kór terjedésének megakadályozása érdekében a román hatóságok azt fontolgatják, hogy a háziszárnyasok szigorú zárt tartására kötelezik a lakosságot.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

A mezőgazdasági minisztériumból származó források szerint a tárca hamarosan olyan rendeletet terjeszt a kormány elé, amely révén a gazdák kizárólag zárt helyen tarthatják a baromfikat, amelyeket tilos lesz még a ház udvarára is kiengedni. A tárca keretében működő központi járványügyi hatóság által kidolgozott, valamennyi szárnyasfajtára vonatkozó drasztikus lépéssel a hatóságok minimálisra csökkentenék az országban tavaly októberben megjelent madárinfluenza terjedésének kockázatát. A tervezet szigorúbb büntetések kiszabását írná elő azokban az esetekben, amikor a lakosság szabadon engedi az aprójószágot, illetve ha megszegi a szárnyasok közúti szállításának tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. A H5N1-es vírus megjelenése a már említett vadgalamb tetemében azért aggasztó, mivel galambokban eddig nem azonosították a kórt; sőt nemzetközi kísérletek korábban azt bizonyították, hogy galambok nem fertőződnek meg a madárinfluenzától, és nem is terjesztik a betegséget. Emellett pozitív eredményt mutattak ki a virológiai tesztek a Tulcea megyei Lunca falu egyik háztáji gazdaságában is, a település történetesen Ceamurlia de Jos községhez tartozik, ahol Romániában először bukkant fel a madárvész. Továbbá újabb fertőzött vadmadarakra bukkantak tegnap az állat-egészségügyi hatóságok a tengerparti Mangalián, valamint a neptuni és Eforie Nord-i üdülőtelepen. A Tãriceanu-kabinet tegnapi ülésén 47 vadmadárfajtára terjesztett ki vadászati tilalmat, amelynek időtartama az utolsó hazai madárinfluenza-gócpont felszámolásáig marad érvényben. Eközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnap világméretű madárinfluenza-járvány kirobbanására figyelmeztetett. A szervezet szerint az egyelőre többnyire madárról madárra terjedő betegség akkor vezethet pandémiához, ha tömegesen átterjed az emberekre; ebben az esetben a WHO becslése szerint a világ lakosságának egyharmada pusztulhat el a kórban.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez