Hirdetés

Klaus Johannis nem mondott le az előre hozott választásokról

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Tavasszal kellene előre hozott választásokat tartani – jelentette ki szerdán a Cotroceni-palotában Klaus Johannis államfő, aki újfent szorgalmazta a polgármesterek két fordulóban történő megválasztására való áttérést.

Krónika

2019. november 27., 20:502019. november 27., 20:50

2019. november 27., 21:092019. november 27., 21:09

Johannis az általa elnökölt, nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően azt mondta: konzultálni fog ez ügyben a parlamenti pártokkal, de nem számít arra, hogy a – nemrég ellenzékbe került – Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetért a kezdeményezéssel.

„A PSD soha nem értett egyet azzal, amit én vagy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mondott, nem gondolom, hogy most hirtelen barátságosak lettek, és nem is számítok rájuk. A PSD-t drasztikusan szankcionálták a választók. Ha értettek ebből valamit, rendben. Ha nem, akkor velük vagy nélkülük folytatjuk” – idézte az államfőt az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

Johannis kitért arra is, hogy szerinte a polgármestereket két fordulóban, a megyei tanácselnököket pedig nem közvetlenül, hanem a megyei tanácsosok közül kell megválasztani.

Az államfő a Cotroceni-palotában azt mondta: ez a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja is, és meg fogják keresni a módját, hogy ilyen értelemben módosítsák a választási törvényt. Az államfő szerint vannak olyan pártok – és itt a Szociáldemokrata Pártot (PSD) említette –, amelyek nem értenek egyet ezzel a javaslattal. Mint ismeretes, a kétfordulós polgármester-választásra történő áttérést az RMDSZ is elutasítja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
2026. november 02., hétfő

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait

„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál

Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál
2026. november 01., vasárnap

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány

A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára
Hirdetés
Hirdetés