Kalus Johannis a csütörtöki távértekezleten
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő csütörtökön arra kérte a prefektusokat és a dekoncentrált intézmények vezetőit, azt az üzenetet közvetítsék a külföldön élő román állampolgárok felé, hogy idén ne jöjjenek haza húsvétkor.
2020. március 19., 16:062020. március 19., 16:06
2020. március 19., 16:432020. március 19., 16:43
Az államfő csütörtökön Ludovic Orban kormányfővel, Marcel Vela belügyminiszterrel, a prefektusokkal és a dekoncentrált intézmények vezetőivel tartott távértekezletet. Az elnök üzenetében hangsúlyozta, „Európában gyakorlatilag nem lehet közlekedni”, bonyolult a hazajutás, és ha sikerül is, a szabályozások szerint Romániába érkezésükkor karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kellene vonulniuk, így értelmetlen hazajönni.
„Ezt közvetítsék feléjük minden csatornán: szeretjük őket, szeretnénk látni őket, szeretnénk együtt lenni velük, idén húsvétkor azonban nem lehet. Szomorú, de őszintéknek kell lennünk, hogy senkiben se tápláljunk hiú reményeket” – fogalmazott az államfő.
Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a távkonferencia résztvevőit, magyarázzák el az embereknek valahányszor szükséges, hogy kerülni kell a fölösleges utazásokat, a másokkal való fizikai kontaktust. „Mondják meg az embereknek, hogy ha találkoznak, ne fogjanak kezet egymással, ne öleljék meg egymást. A legjobb az lenne, hogy ne találkozzanak, csak ha feltétlenül szükséges” – idézte az államfőt az Agerpres hírügynökség.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
2 hozzászólás