
A DNA a brazil hatóságoktól is adatokat kért a Dragneát érintő üggyel kapcsolatban
A Rise Project által feltárt anyag több részletével kapcsolatban hivatalból nyomozni kezdett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – erősítette meg az intézmény sajtóirodája az Agerpres hírügynökség megkeresésére.
2017. július 11., 13:422017. július 11., 13:42
2017. július 11., 14:162017. július 11., 14:16
A DNA közölte, hogy július 10-én hivatalból, ismeretlen tettes ellen indított vizsgálatot a július 6-án közzétett tényfeltáró cikkben foglaltakkal kapcsolatban, vagyis a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálja.
A vádhatóság július 7-én jelentette be, hogy korrupció gyanúja miatt bűnvádi eljárás van folyamatban (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják) abban az ügyben, amelyről a Rise Project oknyomozó portál egy nappal korábban hozott nyilvánosságra részleteket. A vizsgálat érdekében a brazil hatóságok együttműködését is kérték.
A DNA szerint a július 6-án nyilvánosságra hozott tényfeltáró cikkben szó esik egy, az ügyészség által folytatott kivizsgálásról. A DNA közli: a szóban forgó kivizsgálást hivatalból indította el 2016. február 19-én, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt.
A Rise Project július 6-án tette közzé a román belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGIPI) tulajdonított jelentést, „Jegyzet a Teleorman megye társadalmi-gazdasági közegének ártó körülményekről” címen, amelyben egy, a megye döntéshozóiból álló bűnszervezetről számol be. Ezen hálózat révén Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, Teleorman megye tanácsának volt elnöke állítólag csalásokat követett el európai és bukaresti kormánypénzekkel kapcsolatban. A belügyi titkosszolgálatnak tulajdonított dokumentum Liviu Dragneát úgy említi, mint a SC. Tel Drum Rt. társaság főrészvényesét.
A Rise Project szerint a Tel Drum vállalatot Liviu Dragnea csalás útján vette át az államtól, majd több mint egy évtizeden keresztül illegális közbeszerzési eljárások révén megszerezte a Teleorman megyei közutak aszfaltozására vonatkozó megbízásokat.

Az országos adóhatóság (ANAF) nem politikai intézmény, ellenőrzéseit nem politikusok nyilatkozatai alapján végzi – jelentette ki pénteken Bogdan Stan, az ANAF elnöke.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!