Hirdetés

Tagadja az adóhatóság elnöke, hogy „rendelésre” vizsgálódnak a Rise Projectnél

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az országos adóhatóság (ANAF) nem politikai intézmény, ellenőrzéseit nem politikusok nyilatkozatai alapján végzi – jelentette ki pénteken Bogdan Stan, az ANAF elnöke.

Hírösszefoglaló

2017. július 07., 22:432017. július 07., 22:43

Az adóellenőrök a Rise Project szerkesztőségében végzett kontrolljával kapcsolatban Bogdan Stan az Agerpres szerint úgy nyilatkozott: az általa vezetett intézmény nem igazítja cselekvési tervét a politikusok nyilatkozataihoz.

Júliusra például 4000 ellenőrzést terveztek be, és a Rise Project „valószínűleg közöttük volt” – tette hozzá az ANAF vezetője.

Hirdetés

Bogdan Stan csütörtök este úgy nyilatkozott: a Rise Projectnél végzett ellenőrzésre az Adócsalás Elleni Főigazgatóság (DGAF) által végzett kockázatelemzés nyomán került sor, miután feljelentés érkezett a DGAF bukaresti székhelyére.

Az adóhatóság vezetője kijelentette: minden területen és minden szinten készítenek kockázatelemzéseket. „Az ANAF ellenőrzései nem irányulnak a sajtószabadság ellen. Mi tiszteletben tartjuk a sajtó jogait és szabadságát” – mondta Stan.

Az MTI beszámolójából kiderül, hogy Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének üzleti kapcsolatairól és vagyonáról tényfeltáró cikkeket közlő két ellenzéki hírportálnál végzett ellenőrzéseket a román adóhatóság, amit román médiaszervezetek hatósági megfélemlítési akciónak minősítettek.

A kormányoldallal kritikus Digi24.ro hírtelevízió pénteken számolt be róla, hogy a RiseProject.ro és a Hotnews.ro ellenzéki hírportálokhoz kiszállt az adóhatóság.

Az ellenőrzést éppen azon a napon tartották, amikor a RiseProject.ro Dragnea üzleti kapcsolódásairól szóló tényfeltáró sorozat egyik fontos részét készült közzé tenni.

Az adóhatóság elnöke azt állította, hogy feljelentés alapján jártak el. Az ActiveWatch médiaszervezet elítélte az adóhatóság fellépését, és a portálok elhallgattatására irányuló megfélemlítési akciónak nevezték az eljárást.

A RiseProject.ro végül közölte a cikket, amely szerint a belügyminisztérium titkosszolgálatának egyik 2011-ben készített, később titkosított jelentése megállapította Dragnearól: a 2000-es évek elejétől, amikor Teleorman megyei önkormányzati elnök volt, hozzá közel álló személyekkel együtt „szervezett bűnöző csoportot” hozott létre.

Leírják, hogy

a Tel Drum nevű cégen keresztül európai uniós pénzeket pályáztak meg és térítettek el eredeti rendeltetésüktől.

Emellett a cég rendszeres nyertese volt az infrastruktúra-fejlesztésre kiírt állami közbeszerzési pályázatoknak, többször a reális árhoz képest túlértékelt munkálatokat fizettek ki nekik, de volt olyan is, hogy fiktív munkálatokért vettek fel pénzt – olvasható a jelentésben.

A belügyminisztérium titkosszolgálata cáfolta, hogy a jelentést valóban az intézmény készítette volna, így nem ismerték el annak hitelességét.

Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is megszólalt az ügyben. Szerinte amennyiben hitelesnek bizonyul a jelentés, a korrupcióellenes ügyészségnek kellene kivizsgálnia az esetet. 

A korrupcióellenes ügyészség pénteken közölte: tavaly február óta folyamatban van egy vizsgálat a vádhatóságnál ismeretlen személyek ellen, amely a RiseProject.ro által közzé tett információk egy részét vizsgálja. A tényfeltáró portál korábban Dragneának a brazíliai vagyonáról és az üzleti kapcsolatairól cikkezett.

Dragnea az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott csütörtöki közleményében azt írta: a sajtóból értesült arról, hogy az ANAF inspektorai ellenőrzést tartottak a Rise Project szerkesztőségében.

„Mivel egy idő óta a Rise Project a személyemmel kapcsolatos témákról ír, kijelentem, hogy semmi közöm nincs az ANAF felügyelői megjelenéséhez a Rise Project szerkesztőségében,

Idézet
felháborítanak a történtek, az az érzésem, hogy le akarnak járatni”

– olvasható Dragnea közleményében, aki leszögezi, hogy az állami intézmények nem avatkozhatnak bele egy sajtóintézmény életébe, akkor sem, ha az illető sajtóintézmény egy politikusról közöl cikkeket.

Dragnea szerint ez a fajta eljárás „szomorú emlékű rezsimre” vall. „Azt kérem, hogy a pénzügyminiszter és az ANAF vezetője adjon magyarázatot az ANAF inspektorainak a Rise Project szerkesztőségében való jelenlétére. Azt akarom, hogy a magyarázat nyilvános legyen” – jelentette ki Dragnea.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
Hirdetés