Hirdetés

Kihirdette Johannis: csökken a tanórák száma

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Jövő tanévtől csökken az iskolai tanórák száma – Klaus Johannis államelnök hétfőn hirdette ki a tanügyi törvényt módosító tervezetet, amelynek értelmében az elemi osztályokban 20 átlagosan órára, általános iskolában 25-re (eddig 5.-8. osztályban 26-34 tanórájuk volt a diákoknak) és középiskolában 30-ra csökkentik az óraszámot. Ez azt jelenti, hogy elemiben napi négy, 5-8. osztályban napi öt, középiskolában pedig napi hat órájuk lehet a diákoknak.

Kiss Judit

2019. november 18., 18:102019. november 18., 18:10

A tanügyi törvényt egy újabb tervezet is módosítja, amely az iskolai bántalmazás, erőszak jelenségét szorítaná vissza. A parlament most másodszor szavazott a tervezetről, ugyanis az óraszám csökkentésére vonatkozó cikkelyt az államelnök januárban visszaküldte, azzal az indoklással, hogy a módosítást nem előzte meg hatástanulmány.

Monica Anisie, az új tanügyminiszter múlt héten azzal a javaslattal állt elő, hogy megszüntetne egyes tantárgyakat, ezzel érné el az iskolai tanórák számának csökkentését.

Hirdetés

 A Krónika által megszólaltatott érintettek szakmaiatlannak tartották az új oktatási miniszter javaslatát, mint lapunknak nyilatkoztak, meglátásuk szerint inkább a tananyagot kellene „szellősíteni”. A tárcavezető a tantárgyak megszüntetésére vonatkozó javaslatát később pontosította, mint mondta, nem biztos, hogy tantárgyakat kell kiiktatni, hanem az oktatás, a tanulás módszereit kellene újra átgondolni.

korábban írtuk

Óraszám-csökkentés: szakemberek szerint a tananyagot kellene szűkíteni a tantárgyak „mellőzése” helyett
Óraszám-csökkentés: szakemberek szerint a tananyagot kellene szűkíteni a tantárgyak „mellőzése” helyett

A Krónika által megszólaltatott érintettek szakszerűtlennek tartják, hogy az új oktatási miniszter tantárgyak kivételével valósítaná meg a törvény által diktált óraszámcsökkentést. Szerintük inkább a tananyagot kellene „szellősíteni”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
2026. november 02., hétfő

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait

„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál

Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál
2026. november 01., vasárnap

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány

A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára
Hirdetés
Hirdetés