
Bănicioiu: „mindent megtettünk, ami emberileg lehetséges volt”
Fotó: Bogdan Cristel/Agerpres
Több mint öt órán keresztül hallgatták ki a legfőbb ügyészségen Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi minisztert a Colectiv-ügyben.
2019. december 06., 19:082019. december 06., 19:08
Nicolae Bănicioiut tanúként idézték be egy, a Colectiv-ügyből leválasztott dosszié kapcsán, amelyben az egészségügyi hatóságoknak a 2015 októberében történt tűzvészkor tanúsított fellépését vizsgálják.
Az ügyészségről távozó Bănicioiu úgy nyilatkozott a sajtónak, a nyomozó hatóság minden kérdésére válaszolt.
– mondta a volt miniszter a négy évvel ezelőtti tragédiára utalva, nyomatékosítva, hogy semmiféle külföldi segítséget nem utasított el.
„Első pillanattól azt mondtuk, hogy biztosítjuk a kezelés teljes költségét. Mindent megtettünk, amit emberileg meg lehetett tenni. Én is, az orvosok is. Ne vádolja a megmentőket. (...) Amikor az orvosok úgy döntöttek, külföldre küldtük a pácienseket. Ki döntött arról, hogy mikor indítsák útnak a pácienst? Az orvos. A miniszter nem szólhatott bele az orvosi kezelésbe” – magyarázta Bănicioiu.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
szóljon hozzá!