
Evakuálás: két faluból menekítik az embereket
Fotó: IGSU/képernyőmentés
A Tulcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) több mint 10 járművet biztosított azoknak, akiknek el kell hagyniuk az Ukrajnával határos Ceatalchioi települést, de evakuálásuk nehezen halad, mert az emberek nem akarják elhagyni az otthonukat.
2025. november 17., 19:242025. november 17., 19:24
2025. november 17., 19:432025. november 17., 19:43
A szomszédos Plauru lakosságát a nap folyamán már evakuálták, miután hétfőn hajnalban egy orosz drón eltalált az ukrajnai Izmajil kikötőjében egy török LPG-tartályhajót, amelyik lángba borult.
A Tulce megyei ISU főfelügyelője, Daniel Petrov az Agerpresnek elmondta, hogy
A településről evakuált személyek közül többen elmondták, hogy a Duna túloldalán hallott robbanások miatt éjjel nem tudtak aludni, és kimenekítésük váratlanul érte őket.
Egyikük azt nyilatkozta, hogy a levegőben sűrű füst terjedt, ami behatolt a lakásokba is. Az anyjával és a fiával együtt Tulcea felé induló nő közölte azt is, hogy már a másodszor evakuálták, korábban árvíz miatt kellett menekülnie.
A Tulcea megyei vészhelyzeti bizottság hétfő reggel a török tartályhajó kigyulladása után Plauru település evakualásáról, illetve a közúti és folyami forgalom felfüggesztéséről döntött.
– jelentette ki hétfőn Raed Arafat. A katasztrófavédelmi államtitkár az Antena3-nak nyilatkozva elmagyarázta, hogy az orosz dróntámadások nyomán lángokba borult hajó még mindig ég, és a tartályaiban lévő nagy mennyiségű, 4400 tonna cseppfolyós gáz felrobbanhat. A szakértők szimulációi szerint a robbanásnak a 4,5-5 km-es körzetben lehet hatása.
Arafat elmondta, hogy a két település, Plauru és Ceatalchioi lakosait Tulceán szállásolják el, és a robbanásveszély elmúltával visszatérhetnek az otthonukba. Ez szerinte legkésőbb kedden megtörténhet.
Az államtitkár közölte azt is, hogy az embereknek saját felelősségükre joguk van megtagadni az evakuálást. Hozzátette, hogy Bukarest folyamatos kapcsolatban áll az ukrán hatóságokkal.
Az Ukrajnával határos, Tulcea megyei Ceatalchioi településről hétfő délután közel 40 személy költöztettek ki, akiket a megyeszékhely diákbentlakásaiban szállásolnak el. A Tulcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a katonai tűzoltók továbbra is a helyszínen tartózkodnak, figyelik a fejleményeket, és evakuálják az összes veszélyeztetett személyt. A település lakóit a belügyminisztérium és a helyhatóságok mikrobuszaival szállítják Tulceára. A megyeszékhely polgármesteri hivatala több mint 100 szálláshelyet biztosít a Plaurutól és Ceatalchioiról kitelepített személyeknek a diákbentlakásokban – nyilatkozta az Agerpresnek Ștefan Ilie polgármester.
Amint arról beszámoltunk, az orosz dróntámadások során Izmajil közelében találat ért egy, a Dunán horgonyzó tartályhajót, amely 4000 tonna cseppfolyósított földgázt szállított a román határ közelében. Az embereket azért kell evakuálni a román oldalon, mert félő, hogy a lángoló hajó felrobban.
Az ukrajnai háború kitörése és a Duna-menti ukrán célpontok elleni orosz dróntámadások óta ez az első alkalom, hogy két romániai település lakóit evakuálni kellett.
Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.
Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.
Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.
Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.
Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.
Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.
Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.
szóljon hozzá!