Hirdetés

Kevés magyar sérelmet taglalnak a Romániáról szóló amerikai jelentésben

Képünk illusztráció •  Fotó: Gábos Albin

Képünk illusztráció

Fotó: Gábos Albin

Az anyanyelvhasználat román hatóságok általi korlátozását és a magyarellenes szurkolói rigmusokat emeli ki az Egyesült Államok külügyminisztériumának 2019-es, Romániára vonatkozó emberi jogi jelentése, amelyet csütörtökre virradóra hoztak nyilvánosságra Washingtonban.

Balogh Levente

2020. március 13., 08:592020. március 13., 08:59

A dokumentum megemlíti: a magyar közösség továbbra is diszkriminációra panaszkodott a magyar nyelv használatának korlátozása miatt, több jelentés is érkezett arról, hogy a helyi hatóságok nem alkalmazták a törvényt, amely szerint azon településeken, amelyekben egy nemzeti kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az útjelző tábláknak kétnyelvűeknek kell lenniük.

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat jelentésére hivatkozva a dokumentum azt is rögzíti, hogy a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőmérkőzésein, amelyeket a román válogatott Norvégiában és Máltán játszott, a román szurkolók folyamatosan magyarellenes rigmusokat skandáltak, köztük a „Ki a magyarokkal az országból!” jelmondatot is.

Hirdetés

Ezen túlmenően a magyar közösség jogsértéseiről külön nem, csak általánosságban esik szó, amikor a jelentés a kommunizmus idején elvett egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának halogatását taglalja.

Így a jelentésben nem esik egy szó sem az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőnél lezajlott magyarellenes román pogromkísérletről sem.

A magyar közösségről konkrétan csak a választási rendszer kapcsán emlékezik meg, amikor ismerteti, hogy ez az egyetlen kisebbség, amely az 5 százalékos parlamenti küszöböt átlépő párttal képviselteti magát a parlamentben. A német kisebbséget ért diszkriminációk sorából azt emelik ki, hogy a közösséget gyakran próbálták meg összemosni a nácizmussal és a holokauszttal. Ennek egyik megnyilvánulása az volt, amikor augusztus 5-én Dana Varga miniszterelnöki tanácsadó olyan képet tett közzé közösségi oldalán, amely Klaus Johannis államfőt Hitlerként ábrázolta. Emellett kitérnek a romákat sújtó diszkriminációra is, amely gyakran hatósági személyek – például rendőrök – részéről nyilvánul meg.

Az amerikai külügyi dokumentum kitér a korrupció kérdésére is, amit a washingtoni illetékesek, illetve az amerikai nagykövetek évek óta Románia egyik legnagyobb rákfenéjének tekintenek. A jelentés szerint bár számos magas rangú közhivatalt betöltő személy ellen indultak eljárások, illetve születtek elmarasztaló ítéletek, a korrupció még mindig elterjedt jelenségnek számít, és az év során számos bejelentés érkezett a kormányzati korrupcióról.

A Világbank és más szakértők jelentéseire hivatkozva leszögezi: a korrupció továbbra is problémát jelent, a megvesztegetés megszokott jelenség a közszférában.

A vonatkozó törvényeket nem mindig alkalmazzák hatékonyan, a hivatalos személyek pedig gyakran büntetés nélkül megússzák a korrupciót. A jelentés kitér arra, hogy a parlament nem engedélyezte a korrupcióellenes ügyészség által korrupcióval gyanúsított volt miniszterelnök, Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke, illetve a Florian Bodog volt egészségügy-miniszter elleni bűnvádi eljárást.

Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy elmarasztaló ítélet született Radu Mazăre volt konstancai polgármester és Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke ügyében. A dokumentum felrója, hogy a korrupciós ügyekben nem egységesek a bírói ítéletek, hasonló jellegű bűncselekményekért nagyon eltérő büntetéseket rónak ki. Arra is kitér, hogy a hatályos törvények alkalmazását késleltették a procedurális és adminisztratív problémák.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
Hirdetés
Hirdetés