
Fotó: Cdep.ro
Elutasította szerdán a képviselőház Klaus Iohannis államelnöknek a munkaügyi törvényt módosító jogszabály felülvizsgálatára vonatkozó kérését. A törvény a túlórázást érintő előírások be nem tartásáért kiróható szankciókra vonatkozik.
2020. június 03., 18:072020. június 03., 18:07
Miután az alsóház elutasította az újbóli megfontolásra vonatkozó államelnöki kérést, a törvény megmaradt eredeti alakjában. Ennek megfelelően előírja, hogy
Az államfő azért küldte vissza megfontolásra a jogszabályt, mert úgy vélte, hogy a szövege nem elég világos, nem derül ki belőle az, hogy csak azon alkalmazottak miatt róható-e ki bírság, akik a törvény által megszabott időnél többet túlóráznak, vagy azokéban is, akik esetében a munkatörvénykönyv más kitételei sérülnek.
Az alsóház szakbizottságai azonban úgy vélték, hogy a törvény szövege világos és kimerítő, a munkáltató csak abban az esetben bírságolható meg, ha nem tartja be az előírásokat a túlóráért járó szabadidő vagy fizetés megadására vonatkozóan.
A szenátus már korábban elutasította az államelnök kérését, a képviselőház döntő ház volt az ügyben.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!