
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Az RMDSZ nem érdemelte ki azt a bírálatot, amelyet az Európai Néppárt (EPP) elnökétől, Joseph Daultól kapott csütörtökön az igazságszolgáltatási reformok megszavazásáért – mondta az MTI-nek a szövetség elnöke.
2017. december 21., 22:232017. december 21., 22:23
Kelemen Hunor arra a román médiában közzétett nyilatkozatra reagált, amelyben az EPP elnöke a jogállamiságot aláásó, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értékelte a törvénycsomagot, és végül sajnálkozását fejezte ki, hogy annak megszavazásában az európai néppárti tagsággal rendelkező RMDSZ is segítette a szociálliberális kormánytöbbséget.

Veszélyben van a romániai igazságszolgáltatás függetlensége az igazságügyi törvények módosítása miatt az Európai Néppárt (EPP) szerint, amely egyúttal elmarasztalta az RMDSZ-t a bukaresti kormánykoalíció kezdeményezéseinek támogatása miatt.
Az RMDSZ elnöke szerint az elfogadott korrekciókra szükség volt, azok nem csorbítják a korrupcióellenes harcot, és a kérdést nem szabad a jobb- és baloldal ideológiai szembenállása alapján kezelni.
Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy Daul belekeverte az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy korábban levélben tájékoztatta az EPP elnökét, miért támogatja az RMDSZ a törvénycsomagot.
Kelemen Hunor kifejtette: sokan haragszanak az RMDSZ-re, amiért támogatta, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonult, majd visszafoglalkoztatott bírák és ügyészek ne kaphassanak egyszerre fizetést és speciális nyugdíjat is, vagy azért, mert az új jogszabályok lehetővé tennék a bírák és ügyészek felelősségre vonását, ha egy-egy hibás döntésükért az Emberi Jogok Európai Bírsága kártérítésre kötelezi a román államot.
A szenátus csütörtökön szavazta meg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó törvény módosítását, és ezzel lezárult az igazságszolgáltatás átszervezését célzó törvénycsomag parlamenti elfogadása.

Ismét olajozottan működött a kormánypártok–RMDSZ-szavazógépezet: a szenátus nagy többséggel megszavazta az igazságszolgáltatási tanács működését érintő módosításokat.
A reform szükségességét a kormánytöbbség az „ügyészállami túlkapások” megfékezésének szükségességével, a korrupcióellenes ügyészek (DNA) állítólagos titkosszolgálati befolyásolásával indokolta.
Romániában csaknem két hónapja rendszeresen tüntetnek az igazságügy átszervezése ellen az ellenzéki szervezetek, amelyek szerint a szociálliberális kormánytöbbség saját korrupt politikusai védelmében akarja megfélemlíteni és "politikai pórázra" kötni az igazságszolgáltatást.
Az EPP elnöke pénteken kiadott nyilatkozatában úgy vélekedett: az igazságszolgáltatás feletti ellenőrzés fokozásával a szocialisták erősítik ugyan hatalmukat, de gyengítik Romániát, a bíróságok gyengítése pedig a korrupciónak kedvez és a szegénység terjedéséhez vezet.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!