
Kelemen Hunor: a közösséget akkor tudjuk a legjobban erősíteni, ha a kormányzás eszközeit az identitás erősítése mellett a család erősítésére fordítjuk
Fotó: RMDSZ
Kormányzati konzultációt hirdetett az RMDSZ. Ebben az időszakban az erdélyi magyarok személyesen vagy a kormany.rmdsz.ro honlapon is elmondhatják véleményüket a Szövetség kormányzati munkájáról, eredményeiről, valamint a következő időszak tennivalóról. A konzultációról kérdeztük Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ elnökét.
2023. március 01., 12:002023. március 01., 12:00
– Miért tart konzultációt az RMDSZ, és miért most?
– Több mint két éve vagyunk kormányon, érdemes hát a félidőn túl számba venni, amit elvégeztünk, és azt is, ami még előttünk áll. Ennek leghasznosabb módja, ha eredményeinket és terveinket megbeszéljük a közösségünkkel. Erre vállalkozunk most: kollégáimmal közösen
eddigi munkánkról és a következő időszak tennivalóiról.
– A PSD-nek és a PNL-nek az RMDSZ nélkül is van többsége. Mekkora szava és befolyása lehet a Szövetségnek a mostani helyzetben?
– A koalíciót a stabilitás igénye tartja össze. Való igaz, hogy nélkülünk is van többség, de azt is látni kell, hogy
Ami a befolyásunkat illeti, az nem csekély. A Szövetség kezdeményezte például az energiaárak megfékezését: az árszabályozás nélkül kétszer akkora lenne a gázszámla, az áramért legalább két és félszer annyit kellene fizetni. A kis- és középvállalatok, az oktatási intézmények, kórházak, templomok, szociális intézmények, az élelmiszeripari cégek és a gyógyszergyártók egyaránt féláron jutnak áramhoz a támogatásnak köszönhetően.
Mi kezdeményeztük azt is, hogy a nyugdíjakat akkora mértékben növelje a kormány, hogy azok fedezni tudják a drágulásokat. 12,5 százalékkal növeltük a nyugdíjpontot mindenkinek, és 1500 lej alatti nyugdíj esetén 1000 lejes, 2000 lej alatti nyugdíj esetén 800 lejes, 3000 lej alatti nyugdíj esetén 600 lejes plusztámogatást adunk évente. Mindez kiegészül kéthavi 250 lejes szociális utalvánnyal az 1700 lej alatti nyugdíj esetében, és egy évi 1400 lejes energiatámogatással a 2000 lej alatti nyugdíj esetében.
– Elmondható, hogy válságkezelésre rendezkedett be a mostani kormány?
– A kormányzás egyik része valóban a válság kezeléséről szól. Ám amíg az egyik kezünkkel oltjuk a tüzet, figyelünk arra, hogy a másikkal építkezni is tudjunk. Ezt tettük az elmúlt két évben:
Mondok is pár példát: új lendülettel és több pénzből folytatjuk Erdély építését, 1813 településen fogunk víz-, szennyvíz- és gázhálózatot kiépíteni és fejleszteni, utakat korszerűsíteni, hidakat építeni. Az a célunk, hogy 2030-ra minden településen aszfaltozott legyen az út, legyen bekötve az ivóvíz és kiépítve a csatornahálózat. De
A közösséget akkor tudjuk a legjobban erősíteni, ha a kormányzás eszközeit az identitás erősítése mellett a család erősítésére fordítjuk. 2022-ben jelentősen növeltük a gyerekpénzt – a 2 év alatti és a fogyatékkal élő gyermekeknek 600 lejre, a 2 év feletti gyermekeknek 243 lejre. 203 új, környezetbarát bölcsődét építünk az országban, és 190 iskola, óvoda, bölcsőde teljes felújítását is elvégezzük. Az a célunk, hogy minden magyar gyermek járhasson korszerű, biztonságos bölcsődébe és óvodába!
– Látszólag távol van 2024, amikor négy választást is szerveznek Romániában. Túl korai még a jövő év tétjéről beszélni, vagy az RMDSZ már készül 2024-re?
– Igen. Amit elvégezhetünk ebben az évben és a jövő év elején, mielőtt elkezdődnének a választások, azt el fogjuk végezni. Bár békére lenne szükség, az idei év is minden valószínűség szerint a háború jegyében telik el, így egyszerre kell majd a válság hatásait csillapítanunk és a jövőt építeni, azaz fejleszteni. Azt szoktam mondani, hogy
A mostani évek az európai uniós és hazai költségvetési forrásoknak köszönhetően a nagy áttörést jelentik, de a beruházások, a nagy infrastruktúra és az oktatási intézmények fejlesztésének java még hátra van.
Az RMDSZ elkötelezett abban, hogy visszaadja a gyakran elveszett reményt és azt hitet, hogy a szülőföldön lehet és érdemes tervezni, lehet jó és teljes életet élni!
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
szóljon hozzá!