
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis államelnök kedden kijelentette, hogy bár „szükség van az alkotmány felülvizsgálatára és korszerűsítésére”, véleménye szerint ezt 2024-ig nem lehet végrehajtani.
2022. július 05., 19:302022. július 05., 19:30
„Az alkotmányt nem technikusok egy csoportja vizsgálja felül, ez egy széles körű politikai folyamat,
Tudjuk, hogy az eljárás nagyon bonyolult, és nehéz gyakorlatba ültetni” – fejtette ki az államfő a Cotroceni-palotában kedden tartott sajtóértekezletén.
Véleménye szerint mindenképpen szükség van az alaptörvény korszerűsítésére, de úgy véli, politikailag ez nem kivitelezhető 2024 előtt – írja az Agerpres.
A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.
Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.
Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
szóljon hozzá!