
Fotó: Erdély Bálint Előd
A nyílt téren működő piacok továbbra is nyitva tarthatnak, de szigorúan be kell tartani a szabályokat – jelentette ki pénteken a Máramaros megyei látogatáson tartózkodó Klaus Iohannis elnök.
2020. november 06., 19:292020. november 06., 19:29
2020. november 06., 19:332020. november 06., 19:33
Az államfő rámutatott, a csütörtöki kormányülés elején kilátásba helyezte minden piac és vásár bezárását, később azonban arra a következtetésre jutottak a kormánnyal, hogy az lenne a bölcsebb megoldás, ha csak a zárt terű piacokat zárnák be.
„Lesznek ellenőrzések, és ahol azt tapasztaljuk, hogy nem tartják be a szabályokat, szigorúbb intézkedések várhatók” – nyomatékosította az elnök.
A romániai termelői szövetségek éles hangon bírálták a hatóságok által kilátásba helyezett korlátozást. Szerintük az intézkedés kimondottan a szupermarketeket, a multinacionális vállalatokat hozza kedvező helyzetbe, miközben súlyos helyzetbe sodorja a romániai őstermelőket, akik nem fogják tudni értékesíteni termékeiket.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
szóljon hozzá!