
Klaus Iohannis Konstancán, a román tengerészet napján tartott ünnepségen
Fotó: Gov.ro
Néhány hónap alatt Románia a NATO-t jellemző egység, szolidaritás és kohézió szimbólumává vált – mondta Klaus Iohannis hétfőn Konstancán, a román tengerészet napján tartott ünnepségen.
2022. augusztus 15., 16:402022. augusztus 15., 16:40
Beszédében az államfő köszönetet mondott a szövetséges államoknak a katonáik romániai jelenlétéért. Hangsúlyozta, hogy a Fekete-tenger ma az euroatlanti biztonság szempontjából stratégiai fontosságú térségnek számít, amit a több mint 5000 NATO-katona jelenléte is bizonyít.
Iohannis kijelentette, hogy Románia végre fogja hajtani a madridi csúcson elfogadott határozatokat, és szövetségeseivel együtt hosszú távon erősíteni fogja a NATO elrettentő és védelmi pozícióját a fekete-tengeri térségben. Hozzátette, hogy Románia továbbra is a „regionális stabilitás pillére marad” a térségben. Ugyanakkor továbbra is „egységesen és összehangoltan” fog fellépni az Európai Unión belül az ukrajnai háború hatásainak kezeléséért.
Ígérete szerint a többletösszeget a román hadsereg – beleértve a haditengerészeti erőket – korszerűsítésére, a katonák kiképzésére fordítják. „A cél az, hogy hatékonyabb, a szövetséges erőkkel interoperábilisabb hadsereggel rendelkezzünk, amely képes biztosítani az ország védelmét és hozzájárulni a NATO-tagállamok kollektív védeleméhez” – jelentette ki.
Az elnök tisztelettel adózott a haditengerészek előtt, akik a román hadihajókon életüket adták a hazájukért.
Arra is rámutatott, hogy a hazai haditengerészeti erők NATO- és EU-szövetségesekkel együtt végrehajtott küldetéseinek köszönhetően Románia felségvizei és a világ tengerei biztonságosabbak.
Beszéde után Klaus Iohannis meglátogatta a Mircea nevű kiképzőhajót. Az eseményen részt vett Nicolae Ciucă miniszterelnök, Vasile Dîncu védelmi miniszter és a szenátus ügyvivő elnöke, Alina Ghorghiu is – közölte az Agerpres hírügynökség.

Hét NATO-tagállam húsz katonai repülőgépének részvételével rendeznek légi hadgyakorlatot csütörtökön Románia légterében a NATO németországi bázisú Szövetséges Légi Parancsnokságának (NATO AIRCOM) vezetésével – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
szóljon hozzá!