
Fotó: Presidency.ro
A kormánykoalíció működik és jól irányítja az országot – vallja Klaus Iohannis román államfő.
2022. szeptember 21., 10:052022. szeptember 21., 10:05
Iohannis kedden New Yorkban újságírói kérdésre kijelentette: a kormánypártok igyekeznek kialakítani a politikai álláspontjukat az aktuális kérdésekről, néha még a koalíciós partnerrel való konzultáció előtt, de ez nem jelent „katasztrófát”.
Az ENSZ közgyűlésén résztvevő államfő leszögezte: a koalíció és a kormány működik.
– idézte Iohannis nyilatkozatát az Agerpres.

Feszültséget és nyilvános üzengetéseket váltott ki a román kormánypártok között Marius Budăi munkaügyi miniszter bér- és nyugdíjemeléseket kilátásba helyező nyilatkozata. Nicolae Ciucă miniszterelnök felelőtlenségnek és populizmusnak minősített.
Mint ismeretes, a Klaus Iohannis által vezetett román küldöttség szerdán vesz részt az ENSZ 77-ik közgyűlésén New Yorkban. A delegáció tagja többek között Bogdan Aurescu külügyminiszter és a washingtoni román nagykövet, Andrei Muraru is.

Az év végéig véghez kellene vinni a kormányátalakítást – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Folytatódik az üzengetés az energiaárak kapcsán a bukaresti kormánykoalíció két román alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között: a PSD hivatalos közösségi oldalán fogalmazott meg kemény bírálato
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!