
Fotó: DSU
Tizenkét újabb koronavírusos megbetegedést jelentettek kedden a hatóságok, ennek következtében 29-re emelkedett a fertőzöttek száma Romániában. A legújabb három beteg erdélyi, a negyedik bukaresti.
2020. március 10., 16:572020. március 10., 16:57
2020. március 10., 21:192020. március 10., 21:19
A kór megjelenése óta ez a legnagyobb növekedés 24 óra leforgása alatt az országban. Nyolc, kora délután bejelentett fertőzéses esetet Bukarestben diagnosztizálták, ahol ezáltal 12 beteget tartanak nyilván. A stratégiai kommunikációs törzs közölte, hogy az új fertőzöttek közül négyen korábbi betegek kontaktjai, míg négyen nemrég tértek haza Izraelből, Németországból és Nagy-Britanniából.
Az egyik új fertőzött egy 57 éves férfi, aki hétfőn tért haza Olaszországból, és Aradon van karanténban. Kimutatták a koronavírust egy 26 éves Hunyad megyei nőnél, valamint egy 37 éves férfinél is. Utóbbit a resicabányai járványkórházban kezelik, és egy korábban megfertőződött személy kontaktja. A stratégiai kommunikációs csoport 21 órai közlése szerint még egy koronavírusos megbetegedést igazoltak Bukarestben, egy 47 éves nőt, aki egy 60 éves fertőzött férfitól kapta el a kórt. Ez a 29. eset Romániában.
Az országban kedd délutáni adatok szerint 107 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban, 11 505-öt pedig otthonában szigeteltek el, mert olyan térségekből tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.
A képviselőház egészségügyi bizottságának ülésén részt vevő Arafat azt mondta, ha Romániában elterjed a koronavírus, tanácsosabb lesz otthon maradni és tárcsázni a segélyhívó számot, amelynek kezelői a tünetek alapján eldöntik, hogy mentőt küldenek-e, vagy otthoni megfigyelést javasolnak.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint Arafat közölte, Olaszországban már a koronavírusos esetek ötven százalékát otthon kezelik, ugyanis a betegeknek csak 10 százaléka kerül súlyos állapotba, amely intenzív terápiás ápolást igényel, és 20-30 százaléknak van szüksége normál kórházi kezelésre.
A szakbizottságban a sürgősségi egészségügyi tartalékokra és karanténra vonatkozó 2020/11-es sürgősségi kormányrendeletről tárgyaltak.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
szóljon hozzá!