Boncidai Csaba polgármester szerint terveik elősegíthetik az otthon maradást
Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen
Bár a járványhelyzet tavalyi, illetve idei alakulása is sok nehézséget hozott diákoknak, tanároknak és oktatási intézményeknek egyaránt, a szilágyperecseni iskolában mondhatni kapóra jött, hiszen így könnyebben el tudták végezni az épület felújítási munkálatait. Ezek fontos lépést jelentenek a felé is, hogy megvalósítsák régi álmukat: szakosítsák az iskolát.
2021. május 01., 18:312021. május 01., 18:31
Felújítják, kibővítik a szilágyperecseni iskolát állami költségvetésből, a helyi önkormányzat hozzájárulásával.
A felújításról, illetve jövőbeli elképzelésekről Boncidai Csaba, a többségében magyarlakta község polgármestere beszélt a Krónikának. Az elöljáró felidézte, hogy a helyi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, így már jó ideje megfogalmazódott az az ötlet, hogy szakosítsák az iskolát – azaz művészeti és sportszakosztályokat indítsanak az iskolában. A vidékfejlesztési pályázatoknak köszönhetően sikerült az épületet – ahogy Boncidai Csaba fogalmazott – a talapzattól a tetőzetig feljavítani.
– jelezte az RMDSZ-es politikus.
Boncidai Csaba kiemelte, szerinte akkor válhat az iskola ideális környezetté a gyerekek számára, ha érdekes, korszerű, vonzó hely. Ezen gondolat nyomán felújítják, visszaállítják az évtizedek alatt szinte használhatatlanná, „elsorvadttá” vált fizika-, kémia- és biológialaboratóriumokat, modern felszerelésekkel, kísérleti eszközökkel látják el azokat.
Szeretnék, hogy pályázat keretében fúvós és vonós hangszerekkel is felszereljék az iskolát a tervezett szakosztályok számára, ám ennek kapcsán Boncidai Csaba elárulta, hogy ez az ügy kicsit döcögősen halad, mivel kevés, hangszerforgalmazásra szakosodott illető, cég van.
A szakosztályokat, illetve helyesebben szakcsoportokat első osztálytól szeretnék beindítani – a polgármester szerint ha korán feltérképezik, hogy egy gyereknek milyen az érdeklődési köre, mire van tehetsége, az hasznos tud lenni, és a román oktatási rendszer bizonyos problémáira is megoldást tud jelenteni. Szerinte nem kell erőltetni, hogy minden évfolyamon megteljen egy-egy sport- és művészeti szakosztály, lehet több évfolyamot összefogó csoportokat kialakítani.
A szakosztályok elindítása reményében az épületet nemcsak felújították, hanem bővítették is, hogy később se legyenek helyszűkében. Az elöljáró kifejtette, az a céljuk, hogy az iskola egy kellemes hely legyen, ahol a gyerekek jól érzik magukat, de ahol nevelik is őket, és ennek érdekében remélik, hogy a kormány bővíti az étkeztetési lehetőségeket – melyhez a település is hozzájárulna anyagilag, így a diákok az iskolában ebédelhetnének, és délutáni programok keretében egészíthetnék ki az oktatásukat, a nevelésüket akár este hat óráig.
A magánórák időt, pénzt és energiát is jelentenek a családoknak, ezt a helyzetet szeretnék orvosolni a kibővített iskolával.
Szilágyperecsenben a mintegy 2800 lakos több mint háromnegyede magyar
Fotó: Facebook/Pericei Szilágyperecsen
Szilágyperecsenben a mintegy 2800 lakos több mint háromnegyede magyar. Közigazgatásilag még három kisebb, román többségű falu tartozik a központhoz: Szilágybadacsony, Somlyószécs és Kisperecsen, a teljes község mintegy 3800 lakosából 57 százalék vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.
A magyar gyerekek létszáma kapcsán Boncidai Csaba elmondta, hogy természetesen, mint a térség sok más településén, az utóbbi években ők is érzékeltek létszámcsökkenést, de optimisták. „Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több az olyan szülő, akik vállalják a harmadik-negyedik gyereket – nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan, öntudatosan. Ezeknek a szülőknek alternatívákat kell teremtenünk, például ezért működik nálunk több mint tíz éve hat óvodai csoport is hosszabbított programmal, délután hat óráig. A környező községekből is sokan hozzák ide a gyermeküket” – ismertette Boncidai Csaba.
„Ha művész lennék, úgy jelenítenék meg nagyon sok szilágyperecseni édesanyát, hogy egyik kezével fogja a gyerekét, gyerekeit, a másikkal a munkakönyvét” – érzékeltette sajátos módon az elöljáró. Ugyanitt kiemelte: amellett, hogy nagy figyelmet fordítanak a gyerekek oktatására és nevelésére, a jövőben szeretnének a felnőttoktatásra is koncentrálni. Szerinte azok az ügyek, amelyeken dolgoznak, nagyon fontosak, lényegesek ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak elmenni, hogy „otthon maradjanak”.
A felújítás jelenleg 98 százalékon áll, ami annak is köszönhető, hogy az online oktatás idején a munkások nyugodtan tudtak az épületen dolgozni. Az online oktatás kapcsán Boncidai Csaba azt is megjegyezte, hogy ennek apropóján is pályáztak, így januárban minden gyerek kapott egy táblagépet, és két évig valamennyi diáknak van ingyenes internet-hozzáférése.
A szakosítás kapcsán már többször is megfogalmazták az igényüket, de eddig negatív választ kaptak a minisztérium részéről. Remélik, hogy ha kész lesz az épület, fel lesz szerelve minden szükséges eszközzel, akkor végre megkapják a pozitív választ. Boncidai Csaba azt is hozzátette, hogy az esetleges negatív válasz sem fogja őket eltántorítani: akkor más utakat talál terveik megvalósítására.
Letartóztatta a rendőrség román posta egyik alkalmazottját, miután a gyanú szerint több mint egymillió lej értékű állampapírt lopott el.
A határhoz közeli ukrajnai célpontokat ért eddigi orosz dróntámadások több mint 50 százaléka során hullottak dróndarabok román területre – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség kérdésére a védelmi minisztérium.
A hajnali szeizmikus mozgás után újabb, ezúttal a Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt vasárnap 14 óra 39 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!