
Fotó: Facebook/Alexandru Catalin Ionita
Gyanúsítotti minőségben jelent meg az Országos Korrucióellenes Ügyosztály (DNA) székházában Cătălin Ioniţă lemondott országos rendőr-főkapitány, csupán egy nappal azt követően, hogy kedden személyes okokra hivatkozva távozott tisztségéből.
2018. június 27., 17:022018. június 27., 17:02
A volt rendőr-főkapitány a sajtónak elmondta: először június 18-án idézték be, ekkor közölték vele, hogy gyanúsítottként kezelik egy korrupciós ügyben.
Ahogy a karrierem 24 éve folttalan, és ahogy tiszteletben tartottam az eskümet, úgy járok el a továbbiakban is a végsőkig, és mindent megteszek annak érdekében, hogy bebizonyítsam ártatlanságomat és a jóhiszeműségemet, és megóvjam a Román Rendőrség és kollégáim hírnevét" - jelentette ki Ioniţă, aki szerint soha nem sértett törvényt. Sajtóértesülések szerint Ioniţát befolyással üzérkedéssel gyanúsítják egy Ilfov megyei telekvásárlás ügyében. A belügyminisztérium még kedden kinevezte Ioniţă utódját Ioan Buda, a határrendészet eddigi vezetője személyében.
Ioniţă január 17-én, hat hónapra került az országos rendőr-főkapitányság élére, azt követően, hogy az addigi főkapitánynak, Bogdan Despescunak távoznia kellett egy gyerekeket szexuálisan zaklató rendőr esete miatt kirobbant botrány nyomán. A lemondott főkapitány 2016-ban került a belügyminisztérium Korrupcióellenes Főosztályának (DGA) élére, korábban a gazdasági bűncselekmények felderítésére szakosodott osztályt vezette.
Mint ismeretes, már a kinevezése kapcsán botrány robbant ki, amely hozzájárult Mihai Tudose korábbi miniszterelnök távozásához. Carmen Dan belügyminiszter ugyanis a pedofil rendőr botránya nyomán kezdeményezte a korábbi rendőrfőkapitány menesztését a miniszterelnöknél, aki azonban erre nem volt hajlandó, sőt a belügyminisztert szólította fel lemondásra, mondván: az hazudott neki, amikor azt állította, hogy Ioniţă elvállalná a rendőr-főkapitányi tisztséget.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!