
Grindeanu Iliescu temetése után: Románia közelmúltbeli történelmének egy meghatározó fejezete zárul le
Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke csütörtökön kijelentette, hogy „a demokrácia, amelyet mindannyian élvezünk” az igazi örökség, amelyet a párt alapító elnöke és Románia első megválasztott elnöke, Ion Iliescu volt államfő hagyott maga után.
2025. augusztus 07., 15:202025. augusztus 07., 15:20
A PSD-elnök Ion Iliescu temetése után osztotta meg gondolatait a Facebook-oldalán.
„A mai napon Románia közelmúltbeli történelmének egy meghatározó fejezete zárul le.
– fogalmazott Grindeanu bejegyzésében.
Mint ismeretes, Ion Iliescut, Románia volt elnökét katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra csütörtökön a bukaresti Ghencea katonai temetőben. A volt államfő temetésén csak a családja és közeli barátai vettek részt.
Ion Iliescu kedden hunyt el a fővárosi Agrippa Ionescu kórházban, ahol 57 napig ápolták. A volt államfőt 95 éves korában érte a halál.
A kormány a temetésének napját, csütörtököt nemzeti gyásznappá nyilvánította. A közintézmények ezen a napon félárbócra engedik Románia zászlóját.

Katonai tiszteletadással eltemették csütörtökön Ion Iliescu volt államfőt, Románia első szabadon választott elnökét. A volt államfő temetésén csak a családja és közeli barátai vettek részt.

Botrány tört ki a kormánykoalícióban Ion Iliescu volt államfő halála nyomán: a Szociáldemokrata Párt bejelentette, bojkottálja a koalíció üléseit, amíg a Románok Egyesüléséért Szövetség (USR) nem módosít a volt államfővel kapcsolatos magatartásán.

A 95 éves korában kedden elhunyt Ion Iliescu kapcsán jogosan jelentették ki többen is, hogy egy történelmi korszak meghatározó alakja volt Romániában – azonban ez egy meglehetősen értéksemleges megközelítés.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!