Hirdetés

Botrány: a PSD bojkottálja a koalíció üléseit, amiért az USR ellenzi Iliescu állami temetését

koalíció

Bojkott. Grindeanu szerint a PSD nem vesz részt a koalíció ülésein, amíg az USR nem változtat az álláspontján

Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook

Botrány tört ki a kormánykoalícióban Ion Iliescu volt államfő halála nyomán: a Szociáldemokrata Párt (PSD, Iliescu pártja) bejelentette, bojkottálja a koalíció üléseit, amíg a Románok Egyesüléséért Szövetség (USR) nem módosít a volt államfővel kapcsolatos magatartásán.

Krónika

2025. augusztus 06., 12:002025. augusztus 06., 12:00

Az értesülések szerint emiatt a koalíció szerdára tervezett ülése is elmarad.

Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke szerda délelőtt a közösségi oldalán jelentette be, hogy pártja nem vesz részt az üléseken.

Hirdetés

„A történelmet nem lehet eltorzítani! És azok fölött, akik ma ítélkeznek, holnap szintén ítélkezni fognak!” – írta Grindeanu.

„A PSD tiszteletben tartja a román állami intézményeket! Nem vagyunk hajlandók támogatni az USR vezetőinek nyilvános gyűlöletkeltő megnyilvánulásait, még a kormány hivatalos ülésein sem. Ezért

Idézet
a PSD vezetőségének tagjaival együtt úgy döntöttünk, hogy nem veszünk részt a koalíciós üléseken, amíg az USR tagjai nem tanúsítanak politikai érettséget és nem változtatnak a hozzáállásukon!

Felhívunk minden politikust, hogy tanúsítson tiszteletet és méltóságot a demokratikus Románia első elnöke iránt, aki Romániát az európai és euroatlanti útra vezette” – fogalmazott az PSD ügyvivő elnöke.

A PSD azt követően döntött a bojkott mellett, hogy az USR jelezte: a kedd esti rendkívüli kormányülésen a forradalom és a bányászjárások áldozatai előtti tisztelgés jeleként ellenezte, hogy az ellentmondásos megítélésű Iliescu számára állami temetést szervezzenek, és a temetés napját, csütörtököt nemzeti gyásznappá nyilvánítsák.

Ezért a párt vezetői nem is hajlandóak leróni kegyeletüket a Cotrocesni-palotában az államfő ravatala előtt és nem vesznek részt a temetésen.

Mint ismeretes,

Iliescu ellen az 1990-es bányászjárás, illetve az 1989-es forradalom idején elkövetett, számos ember halálához vezető kormányzati visszaélések miatt is vádat emeltek, ám az ügyeket többször is visszautalták alapfokra.

A bányászjárás ügyében ismét elindult az eljárás, ám Iliescu halála immár megakadályozza, hogy a törvény előtt feleljen az akkoriban az ország első embereként elkövetett tetteiért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés