
Fotó: Gábos Albin
Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt hivatalból vizsgálatot indított a bukaresti rendőrség gyilkossági osztálya a Floreasca sürgősségi kórházban, a műtőasztalon égési sérüléseket szenvedett páciens ügyében.
2019. december 30., 12:422019. december 30., 12:42
2019. december 30., 14:002019. december 30., 14:00
A fővárosi rendőrség hétfői közleménye szerint ez idáig nem érkezett hozzájuk feljelentés az ügyben, de a médiában megjelentek alapján hivatalból vizsgálatot indítottak. A bukaresti sürgősségi kórház a hétvégén közölte, hogy belső kivizsgálást indított, miután egyik páciensük égési sérüléseket szenvedett a műtőasztalon, majd később meghalt.
Ekkor következett be a „szerencsétlen esemény”, amelynek során a beteg égési sérüléseket szenvedett. „Az orvosi csapat kezelte az incidenst, majd befejezte a műtéti beavatkozást” – idézi az Agerpres hírügynökség az egészségügyi intézmény közleményét, hangsúlyozva, hogy az esetről még aznap értesítették a kórház vezetőségét, amely belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. Amennyiben ennek során rendellenességekre derül fény, értesíteni fogják az illetékes szerveket – írta még a közlemény. Ebben azt is hangsúlyozták, hogy az ügyben az egészségügyi minisztérium is ellenőrzést folytat.

Egy héttel az operáció után meghalt az a 66 éves rákbeteg nő, aki a bukaresti Floreasca kórházban végrehajtott műtét közben égési sérüléseket szenvedett, miután az orvosok szakszerűtlenül használták az elektromos sebészi kést.
A Floreasca kórházban, a műtőasztalon égési sérüléseket szenvedett páciens ügyét Emanuel Ungureanu USR-s képviselő tárta a nyilvánosság elé. Ungureanu Facebook-bejegyzésében azt írta, a rákbeteg nőt Mircea Beuran sebész „gyújtotta fel” a műtőasztalon, mivel nem megfelelő szert használt a bőrfelület fertőtlenítésére, és az elektromos sebészi késsel érintkezve a páciens bőre és a szerrel átitatódott steril felület lángra lobbant. Mircea Beuran sebész erre reagálva úgy nyilatkozott, nem tartózkodott a műtőben, amikor az eset történt, és erről a megfigyelőkamerák felvételei is tanúskodnak.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője azt kéri, vizsgálják ki, fennáll-e a csalás, hamisítás, hamisított okirat tudatos felhasználása vagy közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítás gyanúja a december 13-i és 22-i beavatkozásokat végző szakszemélyzettel kapcsolatban. A főügyészségre érkezésekor a politikus azt mondta, ellentmondásos információk vannak arra vonatkozóan, hogy Mircea Beuran professzor jelen volt-e a műtőben az operáció idején, vagy telefonon keresztül irányította a beavatkozást, és továbbra sem ismert, hogy mely orvosok vettek még részt az operációban. Ungureanu szerint azért nem látni tisztán az ügyben, mert megpróbálták eltussolni azt, megkísérelték az asszisztensekre hárítani a felelősséget a történtek miatt.
Az USR-s képviselő rámutatott: december 22-én belső kivizsgálást indított az ügyben a Floreasca kórház menedzsere, de csak a kisegítő személyzetet és az asszisztenseket hallgatták ki, orvosokat nem. December 27-én az egészségügyi minisztérium kiküldte a kórházhoz az egészségügyi felügyelet egyik felügyelőjét, de ő sem hallgatott ki az eset bekövetkeztekor a műtőben tartózkodó egyetlen orvost sem, jelentésében átvette a kisegítő személyzet december 22-én adott nyilatkozatait. „Úgy készítették elő a terepet, hogy a teljes felelősség háruljon az asszisztensekre, ápolókra” – fogalmazott Ungureanu.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!