Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
Hússzor alacsonyabb lett volna a koronavírusban elhunyt személyek száma az ősz folyamán Romániában, ha magasabb lett volna az átoltottság – vallja Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője. Az orvos ezredes abban bízik, hogy a téli ünnepekre legalább 50 százalékosra nő a ráta, mivel januárban megérkezhet az ötödik hullám.
2021. november 22., 11:092021. november 22., 11:09
A Digi 24 hírtelevízió vasárnap esti műsorában a katonaorvos arról beszélt, hogy jelen pillanatban Románia felnőtt lakosságának a 47 százaléka kapta meg legalább az első oltást, a teljesen immunizált személyek aránya pedig 45 százalék körül alakul.
Ha pedig az oltásra jogosultakat, vagyis a 12 évesnél idősebb lakosságot vesszük figyelembe, akkor 44 százalékos az átoltottság. Gheorghiță hangsúlyozta,
ám még közel sem kielégítő azoknak az aránya, akik beoltatták magukat. Rámutatott: mivel a most terjedő delta variáns jóval fertőzőbb,
Mint ismeretes, az őszi hónapokban körülbelül 20 000 romániai halálát okozta a koronavírus. Gheorghiță szerint pedig jobb átoltottság mellett legtöbb ezer személy halálát okozta volna a járvány negyedik hulláma.
Csaknem két és félszer nagyobb az átoltottság Bukarestben, mint a legrosszabbul teljesítő Suceava megyében. Nem áll túl fényesen Kovászna és Hargita megye sem.
Bukarestbe látogat csütörtökön Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosa, nagyon fontosnak tartja, hogy személyesen tárgyaljon a romániai politikai vezetőkkel a Covid-19 okozta aggasztó helyzetről.
Nicușor Dan szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felmérésekben szereplő 40 százalékos támogatottsága „nem feltétlenül a párt iránti mély szeretetet” tükrözi.
A miniszterelnöki hivatal tisztviselőinek többé nem áll rendelkezésére személyes sofőr – jelentette be Mihai Jurca, Ilie Bolojan kormányfő kabinetfőnöke.
Első- és másodfokú riasztásokat adtak ki kedden a meteorológusok az ország hat megyéjének hegyvidékén várható rossz idő, havazás miatt. Az előrejelzés szerint ugyanakkor hideg, esős és szeles idő várható az ország túlnyomó részében szombat estig.
Nicușor Dan államelnök kedd este kijelentette, látja, hogy a koalíciós pártok egyes tagjai egymást, koalíciós partnereiket támadják, és megjegyezte, „talán nem lenne rossz, ha ezek a nyers megnyilvánulások visszafogottabbak lennének.
Nicușor Dan államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el az alkotmánybíróságnak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényt érintő esetleges elutasító döntésével kapcsolatban.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, még nincs teljes képe arról, hogy mi húzódott a 2024. novemberi elnökválasztás érvénytelenítésének hátterében, de amint minden információ a birtokába jut, nyilvánosságra hozza ezeket.
Románia fel volt készülve az európai uniós csatlakozásra, ellenkező esetben az EU nem járult volna hozzá az ország integrációjához – jelentette ki kedden Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök.
Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből.
Újabb amerikai Abrams harckocsikat vásárol a román hadsereg, a beszerzési program következő szakaszai járműveket, fegyvereket, lőszert, felszereléseket, szimulátorokat és képzéseket tartalmaznak, összesen több mint 8 milliárd dollár értékben.
szóljon hozzá!