
Fotó: Videófelvétel
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat megerősítette (SZBU), hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt elnökét, George Simiont kitiltották Ukrajnából.
2023. augusztus 21., 20:292023. augusztus 21., 20:29
Az SZBU a Podul.ro megkeresésére adott válaszában támasztotta alá a kitiltásról szóló értesüléseket.
„Az állambiztonság szavatolása érdekében az SBU határozatot hozott arról, hogy az említett személy (George Simion – szerk. megj.) ellen három évre szóló beutazási tilalom van érvényben” – áll a dokumentumban.
Az AUR vezetője tagadta azokat az állításokat, miszerint 2011-ben Csernyivciban találkozott az orosz titkosszolgálat egyik képviselőjével. Az Ukrajnába való beutazási tilalommal kapcsolatban Simion azt állította, hogy felháborította a kijevi rezsimet azzal, hogy részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egy Ukrajna által el nem ismert mészárlásra emlékeztek.

Tagadja George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, hogy kapcsolatban állt volna az orosz titkosszolgálatokkal, és közölte: beperelte az őt ezzel megvádoló Anatol Șalaru volt moldovai védelmi minisztert.
Az AUR vezetője ugyanakkor azt állította, hogy csak egy év után tudta meg, hogy nem léphet be Ukrajnába.
„Persze, hogy zavartam őket. Mert beszéltünk a luncai mészárlásról, a Fântâna Albă-i mészárlásról, amelyekről megemlékeztünk, és természetes, hogy ez zavarja őket” – magyarázta akkor George Simion.
Korábban Anatol Șalaru volt moldovai védelmi miniszter beszélt Simion kapcsolatáról az orosz szolgálatokkal.
Olekszandr Szkipalszki altábornagy, az ukrán védelmi minisztérium (GUR) fő hírszerzési igazgatóságának első számú vezetője és az ukrán titkosszolgálat, az SZBU korábbi első elnökhelyettese az Obozrevatel című ukrán kiadvány szerint azt mondta: az SZBU egyik hírszerző tisztje, aki Viktor Janukovics elnöksége idején Csernyivciban dolgozott, megerősítette George Simion román parlamenti képviselő legalább egy találkozóját az orosz különleges szolgálatokkal.

Újabb, az orosz hírszerzéssel fenntartott kapcsolatról szóló vádak jelentek meg George Simionnal, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével kapcsolatban.
„Ami egy másik román politikust, George Simion parlamenti képviselőt és az orosz hírszerzés ukrajnai rezidentúrája közötti kapcsolatait illeti, (Szkipalszki tábornok) elmondta, hogy
– írta az Obozrevatel.
Az ukrán lap az ukrán biztonsági szolgálat egyik forrására hivatkozva megjegyezte, hogy George Simion 2021 óta nem léphet be Ukrajnába, és a tilalom 2024 márciusáig érvényes.
Az ukrán illetékes azt is elmondta, hogy Ukrajnában már régóta rendkívül aktív az orosz hírszerzés.
„Azon tisztek közé tartoztam, akik már jóval a Krím elcsatolása előtt aggódtak az ukrajnai elhárítási rendszer lazulása miatt. Janukovics idején (...) Ukrajna olyan területté vált, ahol az orosz hírszerzés teljes nyugalomban és békében bonyolíthatta le a találkozóit” – mondta Szkipalszki, aki szerint ennek nyomán vált lehetővé a Simion és az orosz hírszerzés képviselője közötti találkozó.
– mondta Szkipalszki.
Anatol Șalaru volt moldovai védelmi miniszter március végén azt állította, hogy az AUR jelenlegi elnöke 12 évvel ezelőtt találkozott az orosz hírszerzés, az FSZB titkosszolgálat egyik vezetőjével.
Simion vehemensen tagadta, hogy találkozott volna az orosz hírszerzés emberével.
„Amikor az egész világot felszólítja, hogy segítsen megvédeni országát az orosz agresszióval szemben, vajon Zelenszkij elnök úr tudatában van-e annak, hogy ő is azon a történelmi rablásoknak, agresszióknak és igazságtalanságoknak a haszonélvezője, amelyek Nagy-Romániától egész régiókat raboltak el, amelyek ma Ukrajna részei?” – tette fel a kérdést a párt közösségi oldalán.

Románia is kiemelt célpontja a moldovai orosz tevékenységnek – jelentette ki a Krónikának az elmúlt hetek Pruton túli, illetve romániai orosz hírszerzési tevékenységéről szóló hírei kapcsán Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági intézet elemzője.
K4}
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
szóljon hozzá!