Hirdetés

Funkcionálisan analfabéta a romániai lakosság több mint harmada egy felmérés szerint

Románia

Sok romániainak egy űrlap kitöltése is nehézséget okoz a felmérés eredményei szerint

Fotó: Freepik

Románia felnőtt lakosságának több mint harmada részben, vagy teljes mértékben funkcionálisan analfabéta, a matematikai alapkészségek terén pedig a 40 százalékot közelíti az elégtelen kompetenciákkal rendelkezők aránya – derült ki a bukaresti oktatási minisztérium által 2023-ban megrendelt, az Edupedu.ro szakportál által nyilvánosságra hozott felmérésből.

MTI

2025. június 04., 15:132025. június 04., 15:13

Az IRES közvéleménykutató intézet, valamint a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) által közösen végzett kutatás során több mint 4000, 15 év feletti embernél hétköznapi élethelyzetekben is előforduló „feladatokkal” (egy űrlap kitöltése, grafikon értelmezése, hirdetés elolvasása) tesztelték az írásértést és számtani készségeket.

A szövegértésnél a résztvevők 20,1 százaléka nem érte el az alapvető készségi szintet, további 17 százalék pedig csak részlegesen értette, amit olvasott. A matematikai készségek terén még rosszabb volt a helyzet: 27,5 százalékál teljes, további 10,9 százaléknál részleges tudatlanságot mértek.

Hirdetés

A nemek közti eltérés nem volt számottevő.

A falusiak esetében viszont csaknem 9 százalékponttal rosszabb a helyzet a szövegértés terén a városlakókhoz képest, a számtani készégek terén pedig 6 százalékpontos a falusiak lemaradása.

Igazán meghatározó különbséget – ami a városiak és falusiak közti eltérést is befolyásolja – az iskolázottság függvényében észleltek a kutatás készítői: a legfeljebb 8 osztályt végzett alanyoknál 43 százalékos, a középiskolát végzetteknél 14 százalékos, a felsőfokú képzettséggel rendelkezőknél pedig 6,5 százalékos volt a funkcionálisan analfabéta válaszadók aránya.

Az Edupedu azt is kiemelte, hogy megalapozatlan „mítosznak” bizonyult az a – kommunizmus iránt nosztalgiát táplálók által terjesztett – nézet miszerint „régen komolyabb volt az iskola” Romániában: a súlyos funkcionális analfabetizmus aránya több mint kétszer akkora (43 százalék) a 65 év felettiek körében, mint a 35 év alattiak (20 százalék) esetében.

korábban írtuk

Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus
Daniel David: riasztó a funkcionális analfabetizmus

A vidéki oktatás reformját sürgette a D-Tech Forumon elhangzott pénteki felszólalásában Daniel David tanügyminiszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba

Hatósági támogatással válhat könnyebbé a közlekedés a régi ingatlanokban, miután a román államfő hétfőn kihirdette a Lift az életért elnevezésű országos lakás-akadálymentesítési programról szóló törvényt.

Lift az életért: törvény biztosítja, hogy a hatóságok finanszírozzák a felvonók beszerelését a régi lakóházakba
Hirdetés
2026. július 21., kedd

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.

SMS-t kapott bírságról vagy elmaradt befizetésről? Vigyázzon, lehet, hogy csalók akarják átverni!
2026. július 21., kedd

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) semmiféle politikai megállapodást nem köt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) mindaddig, amíg Sorin Grindeanu vezeti a pártot, mivel az visszataszítónak tartja az AUR 90 képviselőjét.

AUR-politikus: amíg Grindeanu a PSD elnöke, nem működünk együtt a szociáldemokratákkal
2026. július 21., kedd

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete

A helyzet jobbnak tűnik, mint 2–3 héttel ezelőtt – jelentette ki Sorin Grindeanu, az Ilie Bolojan vezette koalíciós kormányt az AUR segítségével bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a belpolitikai válság kapcsá.

Grindeanu a kormányalakításról: jobban állnak a dolgok, mint néhány hete
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát

Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben-Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Áttörték az Erdélyt is érintő autópálya alagútjának első járatát
2026. július 20., hétfő

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa

Kevesebb mint egy óra alatt „mérgezte meg” a TikTok algoritmusa egy 12 éves gyerek kitalált profilját. Az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség (ANITP) a kiskorúakra veszélyes tartalmakra hívta fel a figyelmet.

Kiskorúakat érintő fokozott veszélyeket rejt a TikTok algoritmusa
2026. július 20., hétfő

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért

A már működő vízerőművek korszerűsítésére, és ne a kommunista időkből örökölt, vitatott megítélésű beruházások befejezésére fordítsa a Hidroelectrica fejlesztési forrásait – ezt követelik egy új petíció kezdeményezői az Ener

Romániában a legdrágább a villamos energia: petíció indult a vízerőművek korszerűsítéséért
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton

Hatalmas bírságokat szabtak ki a fogyasztóvédők csak pár nap leforgása alatt a román tengerparton.

Keményen bírságolt a fogyasztóvédelem a román tengerparton
2026. július 20., hétfő

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet

Nem a környezetvédelem szükségességét, hanem a tervezett szabályozás pontatlanságait kifogásolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR) a környezeti bűncselekményekről szóló új törvénytervezettel kapcsolatban.

Börtön is fenyegetheti a gazdákat? Vitát kavart az új környezetvédelmi törvénytervezet
2026. július 20., hétfő

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem kell „újra felfedeznie” a liberális konzervativizmust, mert azt már rögzíti a 2025-ös kongresszuson elfogadott, Hagyományokra épülő modernizáció című programja – szögezte le hétfőn a Facebook-oldalán Dan Motreanu.

Áll a bál a PNL-ben: visszaszólt a belső ellenzéknek a párt egyik vezető politikusa
Hirdetés
Hirdetés