
Fotó: Barabás Ákos
Romániában van a legtöbb olyan lakás, amelyben nincs bent vécé az Európai Unió államai közül – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2020. november 18., 11:392020. november 18., 11:39
Az Agerpres hírügynökség által idézett statisztika szerint a benti vécé nélküli lakások aránya Romániában tízszerese az EU-s átlagnak, ez az egyetlen ország, ahol a lakosság csaknem egynegyede olyan házakban él, ahol kint van a vécé.
ez 1,7 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2010-ben regisztrált 3,7 százalék.
majd Bulgária (13,7%), Litvánia (10%), Lettország (8,7%), Észtország (4,7%) és Magyarország (3,1%) következik a sorban.

Jelentős eltérések mutatkoznak a régiók között a statisztikák szerint: míg az erdélyi lakások több mint háromnegyedének van hozzáférése vezetékes vízhez és szennyvízelvezetéshez, Havasalföldön és Moldvában ugyanez csak a lakások mintegy feléről mondható el.
kezdve Svédországgal (ahol közelít a 0 százalékhoz), majd Luxemburg, Málta, Hollandia és Szlovénia (ezek mindegyike 0,1 százalékkal) és Németország (0,2 százalékkal) következik.
November 19-ét az ENSZ a WC világnapjává nyilvánította.

Az ország lakosságának kevesebb mint a fele, 49 százaléka fér hozzá a csatornázási rendszerhez, azaz csak mintegy 9,7 millió személy otthona van rácsatlakozva a szennyvízelvezető hálózatra – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) felméréséből.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!