
Fotó: MTI/Borsos Mátyás
Magyarország Romániában végrehajtott gazdasági programjaira vonatkozó megállapodási tervezetet kért a román külügyminiszter magyar hivatali kollégájától. Erről az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban beszélt Bogdan Aurescu.
2020. július 01., 10:192020. július 01., 10:19
A román diplomácia vezetője az interjúban említést tett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel tartott bukaresti találkozójáról, felidézve, hogy a román fél a „Magyarországgal való reális partneri viszonyt” óhajtja megteremteni, ugyanakkor
Aurescu beszélt a szomszédos ország Románia területén bonyolított gazdasági programjáról is, kijelentve:
„A megállapodás a következő alapelveket kell hogy tartalmazza: a román hatóságok bevonását, az átlátható és hátrányos megkülönböztetést nélkülöző jelleget, valamint azt, hogy a versenyre és állami támogatásokra vonatkozó romániai és uniós jogszabályok figyelembevételével valósuljanak meg”– jelentette ki a román külügyminiszter.
Aurescu beszámolója szerint kérte magyar hivatali kollégáját egy olyan megállapodási tervezet kidolgozására, amely tiszteletben tartja a felsorolt szempontokat, és lehetővé teszi a tárgyalások megkezdését.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
2 hozzászólás