
Az energiaárak megugrása miatt átlagban 8-10 százalékos élelmiszerdrágulás várható
Fotó: Orbán Orsolya
Az alapvető élelmiszerek ára az év végéig tovább emelkedhet Romániában: a szakértők szerint a 8-10 százalékos drágulást elsősorban az energia- és szállítási költségek növekedése hajtja, miközben az infláció lassulására csak óvatos remény mutatkozik.
2026. március 23., 16:582026. március 23., 16:58
2026. március 23., 16:582026. március 23., 16:58
A kenyér, a tejtermékek és a felvágottak ára az év végéig akár 8–10%-kal is emelkedhet a magas energia- és szállítási költségek miatt – jelentette ki pénteken Feliciu Paraschiv, a Romániai Kis- és Középkereskedők Országos Szövetségének (ANCMMR) alelnöke egy kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Kereskedelmi és Kommunikációs Szabadság Koalíció (CLCC) szervezett Bukarestben.
Így a kenyér és a pékáruk a leginkább érintettek közé tartoznak, mivel előállításuk nagy energiaigényű, emellett a szállítási költségek is jelentősek.
„A kenyér és a pékáruk esetében az év végéig körülbelül 8%-os növekedés várható. Hasonló mértékű drágulás lesz a tejtermékeknél és a felvágottaknál is, valahol 8%, akár 10% körül” – magyarázta az ANCMMR alelnöke.
Ugyanakkor a kis- és középkereskedők képviselője szerint van esély arra, hogy az infláció az év második felében lassul. Elmondása szerint az infláció esetleges csökkenése hozzájárulhat az árak stabilizálódásához és a piac lassú élénküléséhez, bár ez a folyamat nem lesz gyors.
Az élelmiszerdrágulásra vonatkozó figyelmeztetés mellett Feliciu Paraschiv egy jól teljesítő ágazatot is kiemelt: a baromfihúst. Szerinte ennek az ágazatnak az exportja jelentősen nőtt 2025-ben, és Románia fontos regionális szereplővé válhat, ha hatékonyan használja ki előnyeit.
„A legnagyobb növekedést produkáló, a román gazdaság sztárja a baromfihús. Az export volumene 50%-kal, értéke pedig 77%-kal nőtt 2025-ben” – hangsúlyozta az ANCMMR alelnöke.
Véleménye szerint a jelenlegi gazdasági helyzet – amelyet költségnyomás és többféle egyensúlytalanság jellemez – arra kényszeríti a vállalatokat, hogy újragondolják működésüket és kiadásaikat. Úgy véli, a gazdaság fokozatos kiigazítási folyamaton megy majd keresztül, és a fellendülés lépésről lépésre következik be, ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak az új körülményekhez, tájékoztat az Agrotv.

A kenyér ára akár 10 százalékkal is emelkedhet március végéig. Ennek fő oka az üzemanyagok és az energia árának robbanásszerű növekedése, amely már most is megemelte a termelési és szállítási költségeket.

Tíz-tizenöt százalékkal emelkedhet az alapélelmiszerek ára akár már októbertől, miután a román kormány nem készül meghosszabbítani ezeknek a termékeknek az árrésplafonját.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
szóljon hozzá!