Hirdetés

EMNP: Temesvár szellemiségét sérti az érdemrend visszavonása

Temesvár szellemiségét és a szólásszabadság jogát sértette meg Klaus Johannis államfő azzal, hogy Tőkés Lászlótól visszavonta a Románia csillaga kitüntetést – hangoztatta pénteken közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége, hozzátéve, hogy elítéli és a jogállamisággal ellentétesnek tartja a román elnök döntését.

Hírösszefoglaló

2016. március 04., 18:352016. március 04., 18:35

2016. március 05., 22:562016. március 05., 22:56

Szilágyi Zsolt pártelnök közleménye szerint a Tőkés László ellen 2013-ban indított eljárásban – amelyet Victor Ponta akkori kormányfő „és szocialista kollégái” kezdeményeztek – nem a méltányosság és az igazság, hanem a bosszúállás és a magyarellenesség uralkodott.

„Tudván azt, hogy a kommunista utódpárt több volt minisztere és vezetője van jogerősen elítélve korrupció, hamisítás, csalás és egyéb visszaélések miatt, ezennel felkérjük Románia elnökét, vizsgálja meg, kik azok a ma is börtönben ülő politikusok és volt miniszterek, akik valamilyen román állami érdemrenddel rendelkeznek. Ha valóban korrupciómentes közéletet és jogállamiságot akar, tőlük kellett volna először megvonnia az állami kitüntetéseket, nem a szabadságért és a demokráciáért 1989-ban életét kockáztató egykori temesvári lelkésztől” – mutat rá az EMNP.

A párt szerint a román államfő azt mondta ki, hogy a szólásszabadság joga a 21. század Romániájában nem mindenkit illet meg, és kettős mércét alkalmazott, amikor Tőkés Lászlótól – aki az erdélyi magyarok megmaradásához kérte Magyarország fellépését – olyan jogot vitatott el, amellyel a román nemzetpolitika is él.

Az EMNP emlékeztet: Tőkés László a kommunista diktatúra megdöntésében játszott történelmi szerepéért kapta a kitüntetést. Ennek visszavonása szerintük azt bizonyítja, hogy Románia nem képes „saját történelmét a napi politikai csatározásoktól, kisstílű politikai érdekektől mentesen kezelni”. „Számunkra, függetlenül Bukarest döntésétől, Románia csillaga Temesváron marad” – zárul az EMNP állásfoglalása.

Klaus Johannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrendet. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés