
Ismerni a múltat. Az oktatási miniszter bejelentette: a gimnáziumokban kötelező lesz oktatni a kommunizmus történetét
Fotó: Haáz Vince
Minden középiskolás diáknak kötelező módon tanulnia kell a kommunizmus történetét jelentette be Ligia Deca oktatási miniszter hétfőn.
2024. december 16., 13:002024. december 16., 13:00
A kommunizmus történetének oktatását többek között a történelem hézagos ismeretével indokolta.
„A szomorú emlékű idők iránti nosztalgiának összetett okai vannak, de ezek közül az egyik legfontosabb a történelmi tények ismeretének hiánya. A jelenség aggasztó, annál is inkább, mivel a jelek szerint számos korosztályokban tapasztalható, beleértve azokat a fiatalokat is, akik egyetlen napot sem éltek a kommunista rendszer alatt, sőt vannak, akik Románia NATO- vagy európai uniós csatlakozása után születtek (...) A téma a nappali képzés 12. osztályának, illetve az esti és részképzős oktatás 13. osztályának diákjai számára szól. Más szóval, minden romániai középiskolás diák tanulni fogja ezt a tantárgyat. Hozzátenném, hogy
– mondta Deca a Bukaresti Egyetem bölcsészkarán, a 35 év az 1989-es romániai forradalom óta: A kommunizmus története Romániában tantárgy iskolai tantervének jóváhagyása című rendezvényen.
A miniszter szerint a tanulóknak lehetőségük nyílik „kiegyensúlyozott és tájékozott” módon megismerni a kommunista rendszer intézményeit, politikáját és társadalmi valóságát.
Így
Deca elmondta, hogy a program olyan releváns esettanulmányokat tartalmaz, mint a Szabad Európa Rádió, az 1966-os 770-es rendelet vagy a Varsói Szerződés, így különösen arról ad világos képet, hogy a politikai vagy történelmi döntések hogyan hatottak az emberek életére.
A miniszter elmondta, hogy a téma nem egyszerűen előadás a múltról, és nem ideológiai fejtegetés lesz, hanem a tények objektív bemutatása. Emellett a tantárgy nem „egyesek vagy mások megítélése” lesz, hanem elmagyarázza a diákoknak, hogy mi történt, és kritikus gondolkodásra próbálja rábírni őket.
„Azt fogják kérdezni tőlünk, hogy miért volt szükség egy olyan tantárgy bevezetésére, amelyet kifejezetten a romániai kommunizmus történelmének szentelünk (...) Először is, a jelenlegi kontextus megerősíti, hogy
Ráadásul ezek a tanulságok a jövőre is vonatkoznak” – tette hozzá az oktatási miniszter az Agerpres szerint.
Szerinte
„A választható Az 1989-es forradalom és rendszerváltás története Romániában egyfajta emlékezés és hálaadás azok iránt, akik harcoltak és áldozatot hoztak azért, hogy Románia a szabadság és a demokrácia felé haladhasson (...) Ez egy lecke a szabadság törékenységéről és arról, hogy a közömbösség vagy a cinkosság, néha a tudatlanság miatt a rossz mindennapossá válhat.... Remélhetőleg a diákok megértik, hogy a demokratikus értékeket és az emberi jogokat soha nem szabad magától értetődőnek tekinteni, és hogy minden kisiklás tragikus következményekkel járhat” – zárta beszédét Ligia Deca.
A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.
Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a hétfőről keddre virradó éjszaka az ukrán légtérben.
Keddtől több romániai benzinkúton 10 lej/liter alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis mérséklése. Bár az intézkedés nyomán egyes kutaknál 10 lej alá esett vissza az ár, sok helyen továbbra is 10 lej felett maradhat.
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nagyszabású ellenőrzésekbe kezdett hétfőn a Román Vámhatóság az importból származó, romlandó élelmiszerek terén, miután a kockázatelemzések számos szabálytalanságot tártak fel.
Hideg időjárásra, szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A múlt évben 2024-hez képest 9,1 százalékkal 64,371 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Már március óta szedik az első, extrakorai hazai paradicsomot, amelyet a termelők 40–42 lej közötti nagykereskedelmi áron adnak el kilogrammonként, viszont a piacokon már csaknem 70, vagy akár 80 lejért árulják a viszonteladók.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy a közel-keleti háború elhúzódása nyomán a kormánynak semmilyen haszna nincs az üzemanyagárak emelkedéséből.
szóljon hozzá!