
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Csütörtöktől tölthetik ki a kilencedik osztályba jelentkező tanulók és szüleik azokat a beiratkozási űrlapokat, amelyek alapján megtörténik majd a diákok számítógépes elosztása.
2023. július 06., 09:202023. július 06., 09:20
Az oktatási minisztérium által megszabott felvételi-menetrend szerint az iratkozás csütörtökön és pénteken, illetve 10–17-én zajlik.
A beiratkozási űrlap kitöltésekor a tanulóknak a választásuknak megfelelő sorrendben kell megjelölniük az osztályokat/szakokat. A szaktárca figyelmeztet, hogy
A kilencedik osztályba jelentkezők számítógépes elosztását július 19-én végzik el. Az eredményeket még aznap közzéteszik, az adott tanintézetben betöltetlenül maradt helyek számával együtt.
A diákoknak július 20. és 25. között kell benyújtaniuk iratcsomójukat ahhoz az iskolához, amelybe felvételt nyertek – írja az Agerpres.

Az óvások elbírálása után 0,20 százalékkal 76,4 százalékra nőtt azoknak a nyolcadikosoknak az aránya, akik elérték a legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgán – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.

Újraközlik szerdán 18 órakor a középiskolai felvételin részt vevő nyolcadikosoknak a képességvizsga végleges eredményei alapján felállított rangsorát, miután a keddi lajstromot visszavonták – közölte az oktatási minisztérium.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
szóljon hozzá!