
Még mindig Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a novemberi államfőválasztást – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn ismertetett, az Adevărul napilap megrendelésére készült felméréséből.
2014. július 14., 17:152014. július 14., 17:15
A kutatás szerint Ponta a második fordulóban a jobboldal bármelyik jelöltjénél több szavazatot kapna, ugyanakkor amennyiben Klaus Johannis kerülne be vele együtt a második körbe, a német politikus meg tudná őt szorongatni.
A kutatás során arra is választ kerestek, hogy az elkötelezett szavazók kit látnának szívesebben jelöltként, hiszen egyelőre sem Ponta, sem Johannis indítását nem jelentették be hivatalosan a rivális pártok.
A PSD szavazóinak 62,9 százaléka Pontát látná szívesen jelöltként, és csupán 37,1 százalék voksolna Mircea Geoană szenátorra, a párt korábbi elnökére, aki a 2009-es elnökválasztáson alulmaradt Traian Băsescuval szemben.
A jobboldalon Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) fúzióra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a favorit: 66,1 százalék látná őt szívesen jelöltként, míg Crin Antonescu, a PNL leköszönt elnöke csupán 33,9 százalék szerint lenne alkalmasabb jelölt.
A felmérés szerint Ponta és Johannis összecsapását a második fordulóban Ponta nyerné meg 52,8 – 47,2 arányban. A jobboldal második legnépszerűbb jelöltje Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök. Ha Ungureanu jutna be a második fordulóba, akkor a voksok 41,7 százalékát szerezhetné meg Pontával szemben az INSCOP felmérése szerint.
A jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltjével, Cătălin Predoiuval szemben Ponta kétharmados győzelmet aratna, Crin Antonescu volt liberális pártelnökkel szemben több mint 60 százalékkal győzne.
Az Adevărul a Ponta és Johannis támogatottságával kapcsolatos eredményt úgy értelmezte: a másfél milliós romániai magyar közösség szavazatai megfordíthatják az eredményt, tekintettel arra, hogy a magyarok általában a jobboldal jelöltjére voksolnak az elnökválasztáson, a szász Johannis pedig kisebbségiként is több eséllyel pályázna a magyar szavazatokra, mint Ponta.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!