
Fotó: Agerpres
Elhunyt egy beteg azok közül, akiket a pénteki tűzvész miatt átszállítottak a bukaresti Matei Balş intézetből egy másik fővárosi kórházba – közölte kedden az egészségügyi tárca.
2021. február 02., 11:062021. február 02., 11:06
A minisztérium szerint a 70 éves nőt a tűz által érintett épületben kezelték, majd a tűzeset után átszállították a Prof. dr Dimitrie Gerota Sürgősségi Kórház intenzív osztályára.
– írja az Agerpres hírügynökség. A páciens kedden életét vesztette.
A halál okát igazságügyi orvostani szakértői vizsgálat állapítja majd meg – áll még a szaktárca közleményében.

Elhunyt még egy beteg azok közül, akiket a bukaresti Matei Balş-járványkórház tűzvész által érintett épületében kezeltek.

A hazai egészségügy strukturális megváltoztatásának szükségességére irányítják rá a figyelmet a tragédiák, a kórháztüzek – szögezte le megkeresésünkre Zakariás Zoltán, a képviselőház egészségügyi bizottságának tagja.

Raed Arafat, az Országos Vészhelyzeti Bizottság vezetője szerint nem volt végleges tűzvédelmi engedélye a bukaresti Matei Balș Intézet azon épületének, amelyben a lángok martalékává vált péntek reggel öt beteg.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!