
Fotó: Veres Nándor
Márciustól 10 százalékkal, júniustól pedig újabb 10 százalékkal nő az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók alapfizetése. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.
2024. március 07., 20:282024. március 07., 20:28
Esti sajtótájékoztatóján Mihai Constantin kormányszóvivő elmondta, hogy
Az intézkedés becslések szerint 2,3 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést.
A szóvivő közlése szerint a sürgősségi rendelet előírja azt is, hogy a mentőszolgálatoknál és az állami kórházak sürgősségi osztályainál részmunkaidően ügyeletet ellátó általános orvosok havi egy ügyeletért 350 lejes, havi két ügyeletért 700 lejes juttatásban részesülnek – írja az Agerpres.

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos béremelés mellett – ebben állapodott meg a román kormány képviselőivel a Sanitas szakszervezet.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
szóljon hozzá!