
Fotó: Facebook/Consiliul Superior al Magistraturii
A kormánytöbbség szavazataival elfogadta a bukaresti képviselőház kedden az igazságügyi reformcsomag első törvénytervezetét, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezete, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működését szabályozza.
2022. szeptember 20., 15:522022. szeptember 20., 15:52
2022. szeptember 20., 17:362022. szeptember 20., 17:36
Az igazságügyi minisztérium által kidolgozott jogszabálycsomag az indoklás szerint a Románia által átvett nemzetközi jogelveket, valamint az európai intézmények – az Európai Bizottság, az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi konzultatív testületeként működő Velencei Bizottság, valamint az ET korrupcióellenes szakértői csoportja, a GRECO – által megfogalmazott elvárásokat akarja életbe léptetni. A jogalkotók másik célja az, hogy kijavítsák azokat a – nyugati partnerek által bírált – törvénymódosításokat, amelyeket 2017-2018-ban, a később korrupcióért bebörtönzött Liviu Dragnea akkori szociáldemokrata pártelnök regnálása idején fogadott el a bukaresti parlament.
A CSM működését, az igazságszolgáltatás megszervezését, valamint a bírák és ügyészek jogállását szabályozó három törvény módosítására Románia a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervben (PNRR) is kötelezettséget vállalt,
Stelian Ion volt igazságügyi miniszter, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője élesen bírálta a – Szociáldemokrata Párt (PSD), a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta – nagykoalíció reformelképzelését, amely szerinte a 2000-es évek elejét idéző központosított hatalmi rendszert hozná vissza a román igazságszolgáltatásba. Ludovic Orban – a PNL-ből kilépett, ellenzékben politizáló – volt miniszterelnök szerint a törvény „inkvizítorrá” teszi a CSM-t, holott az alkotmány szerint az a szerepe, hogy „az igazságszolgáltatás függetlenségének őre” legyen.
Az ellenzéki pártok másik kifogása az volt, hogy a kormánytöbbség a parlamenti vitával nem várta meg, hogy a Velencei Bizottság véleményezze a bukaresti igazságügyi minisztérium által kidolgozott igazságügyi törvénycsomagot. Gabriel Andronache liberális frakcióvezető, az igazságügyi törvényeket előkészítő parlamenti különbizottság elnöke szerint senki sem vádolhatja a kormánypártokat azzal, hogy a szakma megkérdezése nélkül, előkészítetlenül vitték a parlament elé az igazságszolgáltatás reformterveit:
Az igazságügyi törvénycsomag első tervezetét 191 szavazattal, 83 ellenében fogadta el a bukaresti képviselőház, a jogszabály végső formájáról azonban a kétkamarás parlament szenátusa fog dönteni.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!