
Fotó: Digi24.ro
Több ízben dulakodás alakult ki pénteken este Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között, ezek nyomán közel háromszáz ember, köztük három csendőr orvosi ellátásra szorult.
2018. augusztus 10., 23:542018. augusztus 10., 23:54
2018. augusztus 12., 15:302018. augusztus 12., 15:30
A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban (néhány százan) jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet. A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat, és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.
Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médiumok pedig több mint százezerre becsülte. A Victoriei téren pénteken órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. Az MTI közölte, a csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra. Bukaresti hírtelevíziók felvételeinek tanúsága szerint erőszakos tüntetők egy csoportja brutálisan megvert két, a rendvédelmi szervekkel szembeszálló demonstrálók közé keveredett csendőrt, akik közül az egyik nő. A békés tüntetők közül többen a testükkel védték az ütlegelésektől és rúgásoktól az egyenruhásokat, majd sikerült kimenekíteni a csendőröket a helyszínről.
Pénteken késő este Klaus Johannis államfő a közösségi oldalán reagált a történtekre. Az elnök közölte, eredeti demokráciában mindenkinek jogában áll tüntetni, de az erőszak – függetlenül a politikai hovatartozástól – elfogadhatatlan. „Határozottan elítélem a csendőrség brutális fellépését, amely erősen aránytalan a Victoriei téren tüntetők többségének megmozdulásával. Elítélendő megoldás a karhatalmi erők erőszakos reakciójával fellépni az emberek akarata ellen. A belügyminiszternek sürgősen magyarázattal kell szolgálnia azzal kapcsolatban, ahogyan ma este kezelte az eseményeket!” – írta Facebook-bejegyzésében a román államfő.
A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt. Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben 8 ezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron 9 ezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dăncilă kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.
A román diaszpóra tüntetése Bukarestben pénteken késő este sem ért véget, bár a résztvevők száma csökkent valamelyest, a jelek szerint sokan egész éjszaka a kormány székháza előtt akarnak maradni.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!