Fotó: Beliczay László
Romániában a koronavírus elleni oltáskampány regionális lerakataiként és elosztó pontjaiként működő katonakórházak is jövő héttől non-stop üzemmódra váltanak, és előjegyzés nélkül bárkinek beadják a vakcinát – közölte csütörtökön a védelmi minisztérium.
2021. április 29., 22:272021. április 29., 22:27
2021. április 29., 22:372021. április 29., 22:37
Az ortodox húsvét után, május 4-én kezdődő akció egyelőre kísérleti jelleggel egy hétig, május 11-ig tart. Ezáltal a bukaresti, brassói, kolozsvári, konstancai, krajovai, jászvásári és temesvári katonakórházban is olyan „oltási maraton” kezdődik, amelytől
Bebizonyosodott ugyanis, hogy most már több beadható dózis áll rendelkezésre az országban, mint ahány igénylő jelentkezik az oltásra az internetes előjegyzési portálon. Az előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélküli oltási akciók azonban minden nagyvárosban népszerűnek bizonyultak.
Erre alapoz a védelmi minisztérium is, főleg, hogy az orvosi egyetemi kórházaknál szervezett oltási maratonokhoz képest megvan az az előnyük is, hogy nem kell előre megbecsülniük, mennyi vakcinára lesz szükség, hiszen az utánpótlás helyben van. Romániában ugyanis
A védelmi minisztérium közleménye megemlíti, hogy 56 katonai egységben kialakított oltóközpontot nyitottak meg a civil lakosság előtt is, ahol a tárca csaknem ezer alkalmazottja járul hozzá az immunizációs kampányhoz. Szintén a katonaság üzemelte be azt a húsz mobil oltóegységet, amely a nehezen megközelíthető településekre juttatja el a koronavírus elleni vakcinát.
A regisztráció nélkül igényelhető oltási akciók sikerén felbuzdulva egymás után nyílnak az autós oltóközpontok. Csütörtökön a bukaresti parlament előtti óriásparkolóban is „drive thru” nyílt, ahol előjegyzés nélkül adják be bárkinek a Pfizer oltóanyagát.
Több tucat autó várakozott a bukaresti Alkotmány (Constituţiei) téren a drive-thru oltóközpont megnyitására csütörtök reggel.
A létesítményt Klaus Iohannis államfő is meglátogatta, és felhívta a figyelmet arra, hogy most már „bürokrácia” nélkül bárki jelentkezhet a vakcinára, beleértve a Romániában lakó külföldieket és a külföldön élő, hazalátogató románokat is.
Ellátogatott Klaus Iohannis államfő a csütörtökön megnyílt bukaresti autós oltóközponthoz. Az elnök örömtelinek nevezte, hogy a fővárosban élők nagy számban jelentkeztek a koronavírus elleni oltásra a város első drive-thru központjánál.
Romániában eddig 3 millió 250 ezer ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első, illetve 1 millió 900 ezer ember az oltás mindkét adagját. Országos szinten napi 120 ezer ember beoltására volna kapacitás, de az egy nap alatt beadott oltások száma még egyszer sem érte el a százezret.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
szóljon hozzá!