Fotó: Poliţia de Frontieră Română
Márciusban közel 300.000 ember érkezett Romániába az ország nyugati határátkelőinél. Közülük több mint 250.000 román állampolgár – közölte szerda este Bogdan Despescu belügyi államtitkár a România TV-nek adott nyilatkozatában.
2020. április 02., 09:192020. április 02., 09:19
2020. április 02., 09:342020. április 02., 09:34
Az államtitkár elmondta: az utóbbi napokban csökkent az országba érkező személyek száma, de megtörténhet, hogy a húsvét közeledtével ismét többen indulnak külföldről hazafelé.
Erre a valószínű forgatókönyvre már megtette az előkészületeket a belügyminisztérium, ugyanis a katonai rendeletek értelmében minden hazatérő polgárt lakhelyi vagy hatósági karanténba kell helyezni.
– tette hozzá.
Gyalog nem lehet átlépni az országhatárt. Aki gyalog próbál átjönni Romániába, azt a határőrök feltartóztatják, hatósági járművekre ültetik, és egyenesen a lakhelyi vagy hatósági karanténba szállítják őket, attól függően, hogy a határellenőrzési pontoknál szolgálatot teljesítő orvosok miként döntenek – közölte a belügyi államtitkár.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
szóljon hozzá!