Hirdetés

Csendőrségi bocsánatkérés az áldozatoktól – a pénteki tüntetésre kivezényelt parancsnok szerint Molotov-koktélokat találtak

•  Fotó: Inquam Photos/Liviu Florin Albei

Fotó: Inquam Photos/Liviu Florin Albei

Megtörtént az első bocsánatkérés a múlt pénteki bukaresti csendőrroham miatt, amelynek során számos vétlen kormányellenes tüntetőt bántalmaztak: Laurențiu Cazan őrnagy, a kivezényelt csendőregységek parancsnoka elnézést kért az érintettektől.

Balogh Levente

2018. augusztus 16., 18:582018. augusztus 16., 18:58

Bocsánatot kért csütörtökön a a román diaszpóra múlt pénteki bukaresti tüntetésén a résztvevők ellen vezényelt csendőrroham vétlen áldozataitól Laurențiu Cazan őrnagy, a kormánypalota elé kivezényelt csendőrök parancsnoka, ugyanakkor megjegyezte: a téren több száz erőszakos személy tartózkodott, azonban a tüntetők ezúttal nem határolódtak el tőlük egyértelműen.

Idézet
Vállalom a felelősséget mindenért, ami a téren történt (…) Bocsánatot kérek mindenkitől, aki ártatlanul szenvedett a bevetésünk során”

– mondta Cazan a román közszolgálati televíziónak nyilatkozva. Azt is elmondta, az erőszakos személyek nem csoportosan, hanem egyenként érkeztek a térre, majd előre megbeszélt helyszíneken találkoztak. Ezt követően a tüntetők között, mélységben alkottak csoportokat. Hozzátette, az esemény jellemzője volt az is, hogy erőszakra buzdító felhívások előzték meg.

Hirdetés

Molotov-koktélok a téren?

Arra a kérdésre, miért nem emelték ki már az elején, délután négy órakor az agresszív személyeket, úgy válaszolt: többségükben olyan személyekről van szó, akik részt vettek a Győzelem téri eseményeken”. Hozzátette: nem akarták tovább gerjeszteni a feszültséget, bár számára valóban „kényelmesebb” lett volna, ha már fél ötkor „helyreállíthatta volna a rendet”. 

Mint elmondta, az akció során végül 20 erőszakos személyt emeltek ki a tömegből. Állítása szerint a roham idején egy, a közelben parkoló autóban Molotov-koktélokat találtak, amelyeket a huligánok éppen magukhoz vettek.

Leszögezte: a csendőrök által használt könnygáz nem ártalmas az emberekre. Azt, hogy izraeli turistákat rángattak ki egy taxiból, és bántalmazták őket, azzal magyarázta, hogy éppen abban a térségben zajlottak a legerőszakosabb összecsapások a rendbontók és a csendőrök között, a huligánok egy része pedig taxival menekült el a helyszínről, ezért ellenőrizték különlegesen a taxikat.

Azt is kijelentette, hogy egy katonai ügyész is a helyszínen is tartózkodott, és ő maga is beszélt vele – a katonai ügyészség korábban tagadta, hogy ott lett volna egy ügyésze.

Jelen volt Bukarest prefektusa, Speranţa Cliseru is, akit ő győzött meg arról, hogy arra az esetre, ha a csendőrség elleni támadások hevessége fokozódik, és a helyzet elfajul, hagyja jóvá a tér kiürítését. A prefektus este nyolckor alá is írta a jóváhagyást, este 11-kor ennek alapján szorították ki a kormánypalota elől a tömeget.

Kifejtette: a csendőrök akcióját indokoltnak tartja, taktikai szempontból nincs mit felrónia magának, ugyanakkor nem zárta ki a lemondását.

Elutasítja a politikai beavatkozás vádját Arafat

Eközben Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár magyarázkodni kényszerült, miután a katasztrófavédelem szerdán este közleményben tudatta a tömegoszlatás áldozataival: nem szükséges a sürgősségi ellátást igénybe venniük, menniük rutinvizsgálatra „csak azért, mert kint voltak a téren, és őket is elérte a könnygáz”. 

A katasztrófavédelem közlése szerint fölvették a kapcsolatot a könnygázt gyártó cégekkel, amelyek megerősítették, hogy a termékeket az európai és nemzetközi követelményeknek megfelelően gyártották,

hatásuk pedig, amely a szem, a légutak és a bőr irritációjában nyilvánul meg, csupán rövid ideig tart, kivéve ha hosszabb ideig kerültek kapcsolatba velük, zárt térben. 

Leszögezték: csak akkor szükséges orvoshoz fordulni, ha az érintettek súlyos tüneteket észlelnek magukon. Azt is közölték, hogy a könnygázos támadás után orvoshoz forduló érintettek esetében nem volt indokolt az orvosi vizsgálat. A közleményt azt követően adták ki, hogy a bukaresti Floreasca kórház sürgősségi osztályán mintegy ötven személy jelentkezett kivizsgálásra arra hivatkozva, hogy pénteken este jelen volt a kormánypalota előtti téren a könnygázas tömegoszlatáskor.

Miután a közlemény kiadását követően olyan vádak láttak napvilágot, hogy a katasztrófavédelem közleménye politikai megrendelésre született, Raed Arafat államtitkár csütörtökön közösségi oldalán kényszerült magyarázkodni. Mint kifejtette, a közlemény azt követően látott napvilágot, hogy a Floreasca kórház sürgősségi osztályának orvosai jelezték: többen is jelentkeztek, vérvizsgálatot kérve. Arafat leszögezte: azon személyeknél, akiken nem jelentkezett semmilyen tünet, a vérvizsgálat nem mutathat ki semmit, főleg öt nappal a könnygázzal való kapcsolatba kerülést követően. Rámutatott: a vizsgálatra jelentkező személyek közül senkit sem kellett kórházba utalni.
Emlékeztetett:

a SMURD rohammentő-szolgálat péntekről szombatra virradó éjszaka 450 személyt látott el, közülük mintegy 290 személy esetében okozott akut tüneteket az, hogy kapcsolatba kerültek a könnygázzal. Ebből 70 személyt kórházba vittek, ezek közül kilencet különböző okok miatt bent is tartottak.

Arafat azt is megjegyezte, hogy a sürgősségi osztályon azt követően nőtt meg a jelentkezők száma, hogy egy pszichiáter közösségi oldalán a könnygáz emberi szervezetre gyakorolt hatásairól szóló bejegyzést tett közzé.

Az államtitkár sajnálatának adott hangot, amiért egyesek diverzióként és félretájékoztatásként magyarázták azt, hogy a katasztrófavédelem megpróbálta megnyugtatni az embereket, és határozottan visszautasította az általa abszurdnak nevezett vádakat, miszerint a csendőrség pártját fognák, vagy hogy politikai utasítást hajtottak volna végre. 

A legfőbb ügyészség az incidensek kapcsán egyébként azt közölte, hogy a csendőrroham áldozatai közül már 206-an tettek feljelentést a karhatalmi erők ellen, az ügyészségen pedig 81 személyt hallgattak ki.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész szerdán arról biztosította a közvéleményt, hogy minden törvényes intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy hatékony és pártatlan legyen az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésen történtek ügyében indított kivizsgálás.

A legfőbb ügyészség közleménye rámutat, a nyomozás során megvizsgálják, miként jártak el a döntéshozó tisztséget betöltő személyek, milyen eszközöket, fegyvereket használtak a csendőrök a közbelépések során, milyen parancsokat adtak ki, és ezeket miként hajtották végre. 

Eközben egy civil csoport a csendőrség nemzetközi elmarasztalását célzó petíciót bocsátott útjára. A Declic csoport által A csendőrség mérgez. Az ENSZ segítségét kérjük című petíciót csütörtökig 35 ezren írták alá. Kitalálói arra kérik a szeptember elsejétől hivatalba lépő új emberi jogi főbiztost, Michelle Bachelet-t, hogy hivatalosan ítélje el a karhatalmi erők augusztus 10-i fellépését. Egyben arra is felszólítják az ENSZ-t, vizsgálja felül a román csendőrök részvételét a nemzetközi békefenntartó programokban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés