
A parlamenti pártok vezetői online értekeztek egymással
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Megbeszélést folytattak kedden a bukaresti parlamenti pártok elnökei az új típusú koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fontos intézkedésekről.
2020. április 07., 21:342020. április 07., 21:34
2020. április 07., 21:392020. április 07., 21:39
A távértekezleten a politikai alakulatok vezetői közül egyedül Ludovic Orban kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke nem vett részt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint ez rossz üzenet egy olyan időszakban, amikor a leginkább együtt kellene működni.
„A legjobb megoldásokat közösen tudjuk megtalálni most. Párbeszéddel a kormány és a parlament, illetve a parlamenti pártok között” – nyilatkozta a távértekezletet követően a szövetségi elnök.
A politikus úgy véli, a parlamenti pártoknak félre kell tenniük minden más vitát, hiszen első az emberek egészsége, az egészségügyi rendszer működése, a segítségnyújtás a kis- és középvállalkozásoknak, munkavállalóknak és mindazoknak, akik munka nélkül maradtak. Kelemen közölte, azzal a kéréssel fordultak Ludovic Orbanhoz, hogy miniszterelnökként és pártelnökként hetente egyszer vegyen részt egy megbeszélésen a pártelnökökkel.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
szóljon hozzá!