Fotó: Gov.ro
Egy órával hamarabb, 22 órától kezdődik a kijárási tilalom, más korlátozások nem lesznek – jelentette be szerdán Florin Cîțu miniszterelnök. Elmondta, érkeztek más javaslatok is, köztük a plázák hétvégi bezárása, de nem fogadta el.
2021. március 10., 12:312021. március 10., 12:31
2021. március 10., 13:022021. március 10., 13:02
„Meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet, de nincs szükség új óvintézkedésekre. Elfogadjuk, hogy a kijárási korlátozások 22 órától kezdődjenek. Meg lesz a hatása, meg fogják látni” – fogalmazott a kormányfő.
„Voltak javaslatok más korlátozásokra, köztük a plázák hétvégi bezárását is javasolták a járványtani szakemberek. Nem fogadtam el, nem ebben az irányban haladunk. Tudom, hogy sokan akarnak korlátozásokat, ám én úgy hiszem, hogy Románia most jó úton halad” – mondta Cîțu.
Megismételte ugyanakkor egy nappal korábbi ígéretét, miszerint húsvétkor nem lesznek újabb lezárások.
„Együtt visszatérünk a normalitáshoz, ha a továbbiakban is felelősségteljesen viselkedünk” – húzta alá ismételten Florin Cîțu miniszterelnök, aki Klaus Iohannis államfőhöz azt ígéri, hogy az idei húsvétot nem kell a négy fal között töltenünk.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
szóljon hozzá!