Hirdetés

Cioloșt bízta meg kormányalakítással Johannis

Dacian Cioloş volt európai uniós mezőgazdasági biztost, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök tanácsadóját jelölte kedden miniszterelnöknek egy szakértői, nem pártpolitikusokból álló kormány élére Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetéseket követően.

Balogh Levente

2015. november 10., 17:142015. november 10., 17:14

2015. november 10., 22:152015. november 10., 22:15

Döntését azzal indokolta, hogy a politikai osztály minőségének javítása érdekében politikailag független, „tiszta\" miniszterelnökre van szükség, olyan személyre, aki már bizonyította, hogy képes bonyolult rendszereket és helyzeteket kezelni.

Hasonlóképpen feddhetetlen miniszterekre van szükség, valamint tiszta pártokra. Ezért „belső nagytakarításra\" szólította a pártokat, és arra, hogy ne jelöljenek vezető tisztségekbe olyan személyeket, akikre a korrupció árnya vetül, vagy már eljárás is indult ellenük.

Leszögezte: szükséges a jogállam megerősítése – ennek az is része, hogy a parlament tegye lehetővé az ügyészségek számára a bűnvádi eljárások megkezdését a honatyák ellen. Hozzátette: új emberek nélkül nem újulhat meg a politikai osztály.

Agrárszakember lehet az új kormányfő

A 46 éves, Zilahon született Dacian Cioloş középiskolai tanulmányait Szilágysomlyón végezte, majd 1994-ben agrármérnöki diplomát szerzett a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen, később a franciaországi Rennes-ben és Montpellier-ben tanult. Dolgozott gyakornokként Brüsszelben, részt vett a SAPARD-program előkészítésében, francia–román mezőgazdasági együttműködési projekteket irányított. 2005 és 2007 között a román mezőgazdasági miniszter tanácsosa, 2007-ben hat hónapig államtitkár-helyettes, majd a Tăriceanu-kormány agrárminisztere lett.

Dacian Cioloşt 2010-ben nevezték ki mezőgazdaságért felelős európai uniós biztossá, majd mandátumának tavalyi lejártát követően Jeanc-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének élelmiszer-biztonsági ügyekben illetékes tanácsadója. Nem párttag, franciául és angolul is beszél.

Dacian Cioloş közölte: tudatában van annak, hogy a kormánynak közvetítenie kell a társadalom és a politikai szféra, a parlament között, így véghez vihetők a szükséges változások. Hozzátette: a jövő év végi választásokig hátralevő időszak nem elég a szükséges reformok végrehajtására, de ígéretet tett arra, hogy szorosan együttműködik a parlamenttel a projektek megvalósításában.

Jelen állás szerint úgy tűnik, az új kabinetnek nem lesznek problémái a parlamenti bizalmi szavazás során, mivel a hétfői és a keddi egyeztetések nyomán olyan parlamenti többség körvonalazódott, amely biztosíthatja a támogatást az új, technokrata kabinet számára.

Az elnökkel folytatott tárgyalások során az RMDSZ, az UNPR, a PNL és a kisebbségek is hajlottak erre a megoldásra. A kijelölt kormányfőnek tíz napja van a kormánynévsor összeállítására.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a keddi egyeztetést követően jelezte: a szövetség pártfüggetlen kormányfő vezette szakértői kormányt szeretne a parlamenti választásokig hátralevő egy évben.

Megjegyezte: amennyiben a technokrata kormány nemcsak rövid ideig, hanem akár egy évig is vezetheti az országot, a szövetség fontosnak tekinti, hogy a közpolitikákra kiterjedő, pontosan meghatározott mandátummal rendelkezzen. „A független miniszterelnök-jelölt megnevezése és a kormányprogram ismeretében dönti el az RMDSZ, hogy hajlandó lesz-e támogatni egy szakértői kormányt\" – jelentette ki.

Mint ismeretes, a téma azt követően vált aktuálissá, hogy Victor Ponta múlt héten lemondott a miniszterelnöki tisztségről a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kirobbant tűzvész nyomán tartott utcai tüntetések miatt.

Kelemen leszögezte: előbb az a fontos, hogy kiderüljön, ki az államfő jelöltje, ezt követően várják a tárgyalásokat a kijelölt kormányfővel, ennek fényében döntenek. Hozzátette: akkor vállalják majd fel a szakértői kormány politikai támogatását, ha megismerik a kormányprogramot, és azt elfogadhatónak tartják.

A politikus megjegyezte: olyan jellegű kormányfőt tud elképzelni, mint Dacian Cioloş vagy Bogdan Olteanu, a nemzeti bank jelenlegi elnökhelyettese.

Kelemen Hunor a múlt heti egyeztetéseken azt az álláspontot képviselte, hogy a szakértői kormánynak csupán mintegy fél évig kellene hivatalban maradnia, majd a jövő nyári önkormányzati választásokkal egy időben – az ehhez szükséges alkotmánymódosítás nyomán – előre hozott választásokat kellene tartani. Most azonban tudomásul vették, hogy ennek a megoldásnak nincs meg a támogatottsága.

Az RMDSZ-t követően az államfő a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) küldöttségét is fogadta, a párt elnöke, Gabriel Oprea elmondta: mindenben támogatják az államfő leendő javaslatait. Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke ugyanakkor politikai kormányt szeretett volna, de ő sem zárkózott el Cioloş támogatása elől.

Mint ismeretes, hétfőn este a Szociáldemokrata Párt (PSD) Liviu Voinea volt költségvetésért felelős tárca nélküli minisztert, a jegybank jelenlegi elnökhelyettesét javasolta párton kívüli kormányfőnek. Johannis azonban ezt nem volt hajlandó elfogadni, és Dacian Cioloşt jelölte miniszterelnöknek.

Hétfő este amúgy az államfő a jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) küldöttségével is egyeztetett. Távozáskor Alina Gorghiu, a párt társelnöke megerősítette, hogy Johannis technokrata kormányfőt és technokrata minisztereket akar, és ebben a PNL támogatja őt.

Hozzáfűzte: a PNL továbbra is az előre hozott választásokat tartja a legtisztességesebb válasznak a politikusok legitimitását megkérdőjelező társadalmi elégedetlenségre, de a választások előrehozásához nem sikerült megszereznie a többi párt támogatását.

A PNL szerint – amelynek éléről tavaly államfővé választották Johannist – egy szakértői kormány kinevezése önmagában nem old meg semmit, ha a közigazgatás második, harmadik vonalában tisztségben maradnak a politikai alapon kinevezett vezetők. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés